PÉNTEK HAJNALRA!!! – Ötpárti a gyülekezési törvény módosításáról

Ötpárti egyeztetés kezdődik a gyülekezési törvény módosításáról pénteken. Az igazságügyi tárca már elkészített egy tervezetet, a kormány a módosító javaslatait azonban csak a dokumentum vitára bocsátása után akarja beterjeszteni.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervei szerint a jövőben a tüntetők nem takarhatnák el arcukat, és a rendőröknek is azonosítót kell viselniük. A demonstrációt egyszerre legfeljebb négy napra lehetne bejelenteni, és a közutak forgalmát csak nyolc órára lehet korlátozni a rendezvényen.
A szaktárca tervezetében az is szerepel, hogy a demonstráció szervezőinek kell gondoskodniuk a környezet védelméről és a közegészségügyi szabályok betartásáról, illetve az esetleges károkat megtérítéséről. A környékbeli lakók nyugalmának érdekében pedig este 10 és reggel 6 óra között hangos rendezvényt nem lehetne tartani.

A demonstrációkat továbbra is legkésőbb a rendezvény kezdete előtt 72 órával kellene bejelenteni. A spontán tüntetések azonban csak akkor lennének feloszlathatók, hogyha a résztvevők magatartása a rendet sérti.

A kormány korábban hangsúlyozta, hogy nem a szigorítás a célja a módosításokkal. A gyülekezési törvény megalkotása óta azonban már eltelt csaknem két évtized és még egyszer sem vizsgálták felül a jogszabályt.

A gyülekezési törvény módosításának tervezetét a kormányfő felkérésére javaslatot készítő jogtudósokkal – Ádám Antallal, Bán Tamással és Tölgyessy Péterrel – folytatott konzultáció alapján, illetve a Gönczöl-bizottság megállapításait figyelembe véve készítette el az igazságügyi tárca.

A tervezet kedd óta elolvasható a minisztérium holnapján is, a www.irm.hu internetes címen.








hirdet�s