PM: nincs javaslat az árfolyamrendszer megváltoztatására

Jelenleg nincs terítéken olyan javaslat, amely arról szólna, hogy töröljék el a forint árfolyamsávját, és térjenek át a magyar valuta úgynevezett szabad lebegtetésére – közölte kedden Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.

Az utóbbi pár hétben mind szélesebb körben kezdődtek találgatások arról, hogy megszüntetik azt az árfolyamsávot, amelynek határai között ingadozhat a forint árfolyama. Ez jelenleg 282 forint középárfolyamtól felfelé és lefelé egyaránt 15-15 %. Az utóbbi időben tapasztalt rendkívüli forinterősödés miatt több elemző vetette fel, hogy érdemes lenne visszatérni a 2001-ben megszüntetett lebegő árfolyamhoz, amelyben a pénzpiac irányítja a forint árfolyamát.

Az elemzők többsége egyre erőteljesebben sürgette, hogy az illetékesek tegyék egyértelművé, milyen tervek vannak az árfolyamrendszer jövőjével kapcsolatban.

Az árfolyamrendszer megváltoztatásáról a pénzügyminiszternek és a Magyar Nemzeti Bank elnökének közösen kell döntenie, a kormány jóváhagyása nélkül tehát nem képzelhető el módosítás. Kovács Álmos indokolásképpen elmondta, hogy elméletileg jobb a lebegő rendszer, de a gyakorlatban a mostani, keretek közé szorított árfolyamváltozást lehetővé tevő szisztéma sem okoz gondot. A PM szakállamtitkára mindehhez hozzátette, hogy a lebegő valuták jellemzően nagyobb árfolyamingadozást mutatnak, mint a valamilyen árfolyamsávban mozgó nemzeti valuták. Amikor Magyarország belép az unió előszobájának tekinthető pénzügyi rendszerbe, akkor át kell vennünk az euró árfolyamsávját is, ami mindenképpen együtt jár azzal, hogy más középárfolyamot kell kijelölni, mint a forintnak az euróval szembeni sávközepe – fűzte még hozzzá Kovács Álmos.








hirdet�s