Plazmasugaras kísérletek kezdődnek a Miskolci Egyetemen

Akt.:
Bemutatkozott a villanyautó
Bemutatkozott a villanyautó - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Számos technikai újdonságot mutat be a Miskolci Egyetem a Kutatók éjszakáján.

Csaknem 20 millió forint értékű plazmasugaras felülettisztító berendezés érkezett a napokban a Miskolci Egyetemre a FORR-ÁSZ projekt keretében. Az Európai Unió támogatásával zajló kutatás az ólommentes, ón alapú forrasztóanyagok használatára való áttéréshez kíván tudományos alapokon nyugvó és gazdaságos megoldást biztosítani.

A több mint 600 milliós FORR-ÁSZ projekt keretében folyó kutató munka a járműiparban alkalmazható környezetbiztonságos, ólommentes forraszanyag előállítása céljával indult az idén január 1-jén, s az autóelektronikai iparban jelenlévő technológiai kihívásokra kíván választ adni. A kutatási témán a konzorciumvezető Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara, a konzorciumi partner Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Miskolc), valamint az MTA Atommagkutató Intézet (Debrecen) szakemberei dolgoznak.

Több területen

A „Környezetbiztonságos forraszanyagok anyagtudományi alapon történő fejlesztése primer és másodnyersanyagokból a járműipar számára” című projekt a forrasztott kötések minőségének fejlesztését és a technológia fenntarthatóságát tűzi ki alapvető célként. Ennek megvalósításához több területen zajlik kutatás: a forrasztásra kerülő fémes ötvözetrendszerek anyagtudományi alapokon történő fejlesztése, valamint a forrasztási felületek előkészítése és a forrasztási hulladékok újrahasznosítása témakörökben.

A projekt több műszer beszerzését finanszírozza európai uniós támogatásból. Ezek egyike a napokban a Miskolci Egyetemre érkezett, csaknem 20 milliós plazmasugaras felülettisztító berendezés, amelyet szeptember 16-án mutattak be a sajtó nyilvánossága előtt a Miskolci Egyetemen.

Változatos kísérletek

A berendezés jelentősége abban áll, hogy napjainkban egyre inkább elterjed a felületek plazmával történő kezelése. A környezetvédelmi előírások szigorodásával a plazmakezelés egyre komolyabb alternatívája a nedves vegyi kezeléseknek, mert nem hagy hátra maradványanyagot. Emellett paraméterei könnyebben szabályozhatók, a felhasznált vivőgáz többnyire ártalmatlan, és a keletkezett bomlástermékek is könnyebben eltávolíthatók. Az atmoszferikus, illetve kisnyomású plazmakezelések alkalmazási köre egyre bővül: műanyagok kezelése ragasztás előtt, fémes felületek aktiválása, bevonati védőrétegek képzése. Ezeken a szakmai területeken a Metallurgiai és Öntészeti Intézet felülettechnikai laboratóriumába telepített új plazmasugaras laboratóriumi berendezéssel változatos plazmakezelési kísérletek végzésére nyílik lehetőség.

Működés közben

A Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozat egyik kiemelt házigazdája évek óta a Miskolci Egyetem. Az interaktív tudományos fesztivál az idén szeptember 27-én, pénteken várja az érdeklődőket. Az új plazmasugaras berendezés – számos más, nagy értékű műszerrel együtt – működés közben is megtekinthető a Kutatók Éjszakája programjainak keretében. A rendezvény látogatóit több színes program várja, ahol betekintést nyerhetnek a FORR-ÁSZ projektben folyó munkába. Ilyen egyebek közt a „Micro Cosmos” elnevezésű program, amellyel az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatát mutatják be elektronmikroszkóp segítségével a kutatásban tevékenykedők. A „Napkohó” révén pedig napenergiával fejlesztett áram felhasználásával: különböző hulladékokból értékes fémek kinyerését kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők.

Ezekkel és számos más érdekes, interaktív bemutatókkal várja minden korosztály képviselőit a Miskolci Egyetem az idén is a Kutatók Éjszakáján, szeptember 27-én, pénteken délutántól éjfélig.








hirdet�s