Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka

Akt.:
Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka
A mondás alapjául egy régi legenda szolgál, amelyet sokan sokféleképpen meséltek.

Ennek járunk utána miskolci kirándulásunk során. Ha kíváncsi, tartson velünk Ön is! Sokszínű kikapcsolódási lehetőséget kínál január utolsó hétvégéjén a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang.

Természetesen a miskolciak nem békával készítik ezt a közkedvelt téli ételt, a klasszikus sertéshúsból készült változaton felül viszont számos egyéb variációval várják a kilátogatókat mind az ízt, mind a látványt illetően ezen a téli ünnepen, ahol a kocsonya kap kiemelt szerepet. Koncertek, kézműves és gasztronómiai vásár, őstermelői piac és népművészeti vásár várja a vendégeket. Program: a délelőtti órákban Miskolc belvárosában találkozunk, majd idegenvezetőnk körbevezet minket a nevezetességeket bemutatva. Számos érdekes információt tudhatunk meg a városról és látványosságairól. A városnézést követően ellátogatunk a Pannon-tenger Múzeumba, ahol többek között a 7,6 millió éves bükkábrányi mocsárciprusokat, valamint a Kárpátok ásványait is megtekinthetjük. Ezt követően igazi karneváli hangulatba merülhetünk a Miskolci Kocsonya Farsangon, ahol több színpadon számos program és koncert nyújt színvonalas szórakozási lehetőséget. Tartson velünk Ön is!

ÉM


Tudnivalók

  • Időpont: 2016. január 30.
  • Részvételi díj: 1.990 Ft/fő.
  • Foglalási és fizetési határidő: 2016. január 25. (hétfő).

A tájékoztatás nem teljes körű! Jelentkezés és további információ a szervező elérhetőségein!

Szervező: Expert-Holiday Utazási Iroda 3525 Miskolc, Kazinczy u. 3., 46/780-450 (H–P 10.00–17.00); bankszámlaszám: 10918001-00000117-51320000, info@expertholiday.hu; www.megbizhatoutak.hu. Eng. szám: U-001257, adószám: 23314823-2-05.

A részvételi díj tartalmazza: az idegenvezető díját, a Pannon-tenger Múzeum-­belépőt, valamint egy kocsonyát. Nem tartalmazza az útiköltséget és az utasbiztosítás díját.

A rajtunk kívülálló körülmények miatti programváltoztatás jogát fenntartjuk.



Sporthírek