Piros esernyővel demonstráltak a Parlament előtt a szexmunkások

Álarcos, piros esernyős szexmunkások demonstráltak hétfőn a Parlament előtt. akik arra akarták felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy továbbra is rendezetlen a jogi helyzetük, hogy bár már legálisnak számít a tevékenységük, továbbra is megbélyegzettként űzik megsterségüket.

A piros esernyős rendezvényt szervező Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete ezzel a “performance-szel” egyúttal a szervezet 10 éves fennállását is meg kívánta ünnepelni.

Földi Ágnes, az egyesület elnöke elmondta: körülbelül 10-12 ezren élnek szexmunkából Magyarországon, a fele a fővárosban. Hangsúlyozta: az egyesület 10 éves megalakulása óta, politikától függetlenül a szexmunkát, az ezzel kapcsolatos problémákat senki nem akarta komolyan venni. Ráadásul továbbra is erős az előítélet a szexmunkásokkal szemben, amit például az a kötelező egészségügyi igazolás, “bárca” is bizonyít, amelybe beleírják, hogy a prostitúció egészségügyi ellenőrzésének okmánya. Az elnök szerint csupán néhány mondaton múlna, és a szexmunkások kevésbé éreznék megbélyegezve magukat.

A piros esernyős demonstráció előtti tájékoztatón az egyesület büszkén rakta ki azt a pályázati okmányt, amely arról tanúskodott, hogy a szervezet 47 millió forint uniós forrást nyert el. Mint az egyesület képviselője beszámolt: a pénzt többek között jogsegély-szolgálatra, képzésekre és kapacitásfejlesztésre fordították.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s