Pilótahiba miatt zuhant le az indiai gép májusban

A pilóta hibája miatt zuhant le leszállás közben egy indiai utasszállító repülőgép májusban, Mangalore város repülőterénél. Erről a 158 halálos áldozatot követelő tragédia okait vizsgáló nyomozók számoltak be csütörtökön az esettel foglalkozó különleges bíróságnak.

Az Újdelhiben ülésező bíróság előtt az indiai polgári repülési hatóság, valamint a Boeing szakértői is azt állították, hogy a pilóta hibája okozta az indiai gép lezuhanását. A fekete dobozok adataiból az derült ki, hogy a gép rossz repülési útvonalon közelítette meg Mangalore repülőterét, és a másodpilóta figyelmeztetése ellenére sem korrigált időben.

Az Air India Express nevű, fapados indiai légitársaság Boeing 737-800-as típusú gépe május 22-én zuhant le Mangalore repülőterén. A gép túlcsúszott a meredek lejtőkkel határolt dombtetőn található, nehezen megközelíthető repülőtér kifutópályáján, és egy erdővel borított völgybe csapódott. A zuhanás után kettétört, majd kigyulladt gépen 158 ember halt meg. A balesetet csak azok élték túl, akik a zuhanáskor kiestek a gépből.








hirdet�s