Pikáns fotók a békéscsabai zsidó temetőben

Meztelenül, félreérthetetlen pózókban fényképezte magát egy fiatal pár a békéscsabai zsidó temetőben. A fényképek felkerültek az internetre, emiatt a pár bejelentést tett a rendőrségen, adatlopás miatt. A rendőrök ugyanakkor szabálysértési eljárást kezdeményeznek a temető rendjének megzavarása miatt.

A képek augusztus 18-án jelentek meg egy internetes újságban, a fiatal pár férfi tagja ezután jeletkezett a rendőrségen. Azt állította a képeket saját használatra készítették, azokat az ő illetve partnere beleegyezése nélkül tették közzé az interneten. A képekről egyértelműen megállapítható, hogy a békéscsabai zsidó temetőben készültek. A képeken a pár hölgytagja meztelenül, illetve párjával különböző pózokban látható a sírok között.

A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a képeket valóban ellopták-e és azok a pár tudta nélkül kerültek fel a netre – közölte a Független Hírügynökséggel Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az eset kapcsán felmerült a kegyeletsértés gyanúja is, ez azonban magánvádas eljárásnak számít, így a képek miatt a sírkertben eltemetettek hozzátartozói tehetnek feljelentést. A rendőrség mindenesetre a temető rendjének megzavarása miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett a pár ellen.








hirdetés




hirdet�s