Sport

2012.01.03. 09:21

Dakar 2012: hiába jó az eleje, ha a vége nem

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 64. helyen ért célba a Dakar-rali második szakaszán, amelynek az eleje gyors volt, a vége azonban technikás, trükkös, navigációt igénylő.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 64. helyen ért célba a Dakar-rali második szakaszán, amelynek az eleje gyors volt, a vége azonban technikás, trükkös, navigációt igénylő. Az Opel Dakar Team párosa sokáig tartotta jó pozícióját (a vasárnapi szakaszeredményének köszönhetően a 22. helyen rajtolt), sőt, előzött is, csakhogy azután fordult a kocka. - számolt be róla a dakar.hu.

"A szakasz közepe táján beértünk a mély homokba, és ott is jól haladtunk, ám a dűnék között felmelegedett az autónk és az egyik homokdomb aljában egyszerűen megállt - mondta Szalay, aki arra gyanakszik, az üzemanyag forrósodott fel, mert nem volt más hibára utaló jel, s mert egy óra múlva az autó újraindult. - Amikor lehűlt a motor, az Antara megpihent, újból elindultunk, majd három kilométer múlva megint megálltunk - ezúttal egy viszonylag mély katlanban."

 40 perc múlva újraindították

Szalay Balázsnak jó néhány lehetőség átfutott az agyán. Mérlegelt. A pakliban benne volt, hogy az autó lehűl és megint elindul, s az is, hogy nem. Akkor mi történhet? Vajon Darázsi Zsolt megtalálja-e őket (mivel egy mélyedésben állt az autó, a sötétedés gyakorlatilag a konkrét szem elől eltűnést is jelentette volna).

"Elkezdtük szétszedni az autót, hogy mi baja lehet, de csak a melegre gyanakodtunk, hiszen ötvenfokos levegő áramlott be a motortérbe, mondanom sem kell, a fülkében több mint hatvan fok volt - vette át a szót a navigátor, Bunkoczi László. - Aztán amikor megint megpihent az Antara, úgy negyven perc múlva újraindítottuk. És nagy megkönnyebbülésünkre elindult."

Ekkor még három kilométer volt a dűnesorból, és még legalább húsz a szakaszból. A dűnék közül kijött a Szalay, Bunkoczi duó, utána viszont (mert a baj csőstül jön) elment a kormányszervó.

 "Hajrá Balázs! Hajrá Balázs!"

Úgyhogy ettől kezdve tizennyolc kilométeren keresztül a navigátor nemcsak a kanyarokat mondta be, hanem minden egyes kormányfordítás előtt "Hajrá Balázs! Hajrá Balázs!" felkiáltással biztatta pilótáját. Nagy nehézségek árán végül Szalayék kikeveredtek a dűnék közül, s az összetettben a 61. helyről várják a folytatást. Nem lesz könnyű dolguk, biztosan porolnak majd előttük, hiszen nyilván jó néhány lassúbb autó mögött rajtolnak, akiket meg kell előzni, de ha azt vesszük, hogy Nasser al Attiyah-nak sem volt sokkal könnyebb dolga hétfőn és ő szakaszt nyert…

Nos, Szalay nem táplál hiú ábrándokat a szakaszgyőzelemmel kapcsolatban, neki elég lenne, ha fel tudna zárkózni és jobb pozícióból rajtolni kedden. Ami a csapat versenykamionját illeti, a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió a vasárnapi rövidke ásás után ezúttal még előrébb tornázta magát, s a 28. helyen végzett. (Magyar idő szerint éjjel fél egykor ért célba.) Ez azt jelenti, hogy kedden még kevesebbet kell előznie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!