Phoenix KK: Az első hazai meccs

Tiszaújváros – A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjában a 2. fordulóra kerül sor, amelyen a tiszaújvárosiak a MAFC II gárdáját fogadják pénteken este.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – MAFC II.
(Tiszaújváros, péntek, 18.00)

Brunyánszky István, a Phoenix KK vezetőedzője: – Ez lesz az első hazai mérkőzésünk, és szeretnénk jól bemutatkozni közönségünk előtt. A múltkori idegenbeli évadnyitón, illetve a Hepp Kupában is érezhető volt még az összeszokatlanság, de a héten azon dolgoztunk, hogy mindebben, az összjátékban javulni tudjunk. Nagyon bízom benne, hogy olyan irányba indulunk el már ezen a meccsen, amely oda vezet, hogy lassan majd elfoglaljuk azt a pozíciót a tabellán, amit célként kitűztünk magunk elé. Osnachnak egymeccses eltiltása van, Pöstényi és Joó pedig még sérült, így velük nem számolhatok a mostani találkozón.



Sporthírek