Miskolc

2019.09.02. 17:30

A rendészeti szakgimnáziumban is elindult az új tanév

Hétfőn délután tartották a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban a 2019/2020. tanév tanévnyitó ünnepségét, melynek keretében a második évfolyam ünnepélyes eskütétele is megtörtént.

Horváth Imre

Rendészeti szakgimnázium évnyitó

Fotó: Kozma István

Kék pólóban feszítettek az eskü előtt álló másodikosok és fehérben az iskolát most kezdő elsősök az alakulótéren katonás rendben és sorokban, de a tér környékét is megtöltötték a hozzátartozóik, akik szép számmal érkeztek az ünnepélyes aktusra. Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója kiemelte, hogy már huszonhetedik alkalommal nyitják meg az őszi tanévet az iskolarendszerű szakképzésben, melynek során 12 ezren szereztek szakképesítést.

– Az első év nehézségeivel szembesülve sokan feladták a mostani másodévesek közül, ám aki most itt áll, az bizonyítja, hogy kiállta a próbát, szilárdan akarta a döntését bizonyítani, és elérzékenyülve hallgatjuk meg az esküjüket, hogy aztán kollégánkká fogadjuk őket – mondta Bagi István. Az ünnepség elöljárója ezúttal dr. Gyurosovics József László dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság főkapitánya volt, aki kérte, egy négyes iránytű kísérje végig az életük során a szakmai tevékenységüket. Ez a kulturált, udvarias, ugyanakkor határozott és törvényes intézkedés, és az ennek alapján történő munkavégzés.

– A rendőrség azt várja önöktől, hogy választott hivatásukhoz méltóan viselkedjenek, mutassanak példát, legyenek határozottak a jogsértőkkel szemben, ugyanakkor nyújtsanak segítséget és támogatást a rászorulóknak – kérte.

A másodévfolyamon 238 tanuló tett ünnepélyes esküt kinevező szervük vezetői előtt, így az eskütételük után már próbaidős rendőrként, őrmesterként tesznek eleget iskolai tanulmányaiknak és végzik területi gyakorlataikat is egyben. Köztük Bene Gergő, aki nagyon várta már ezt a kinevezést.

– Nem akartam már gyerekkoromtól rendőr lenni, később érlelődött meg bennem a gondolat. Jól érzem magam. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Mezőkeresztesi Őrsére kerültem és kezdem meg a gyakorlati munkát szeptember 13-tól, ami a szomolyai otthonomtól mindössze harminc kilométerre van, így közel leszek, aminek külön örülök.

A 2019/2020-as tanévben 156 fő kezdi meg elsőéves tanulmányait a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium falain belül. Molnár Renáta első alkalommal vett részt az iskola ünnepségén, de jól érezte magát, komoly célokkal érkezett az iskolába.

– A Tokaji Ferenc Gimnáziumban tanultam, ahol belügyi rendészeti szakon végeztem, ami az első lépcsőfok volt ahhoz, hogy ide kerüljek. Szeretném jó eredménnyel elvégezni a szakgimnáziumot, a hosszú távú célom ugyanis az, hogy bűnügyi nyomozóvá válhassak. Nagyon régóta ez a tervem, már kisgyerekként is nyomozó szerettem volna lenni, de a szüleimnek is szeretnék bizonyítani – árulta el lapunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában