Petrétei József az Illés temetés rendőri biztosításáról

Az igazságügyi miniszter utólag már úgy ítéli meg: lehet, hogy túlbiztosította a rendőrség Illés Lajos temetését. Petrétei József a parlament rendészeti bizottságának keddi meghallgatásán azt mondta: az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) felkérésére biztosította a rendőrség a temetést, amelyre az előzetes adatok szerint 5000 embert vártak. A bizottsági meghallgatáson több ellenzéki képviselő is kifogásolta, hogy a fokozott rendőri jelenlét és a nyilvánvaló rendőrségi felvétel készítés méltatlan volt Illés Lajos emlékéhez.

Petrétei József a videófelvételek kapcsán azt mondta, hogy törvény írja elő a rendőrségnek, hogy jól látható helyen kell elhelyeznie a kamerát egy-egy esemény biztosításán, éppen azért, hogy a résztvevők tisztában legyenek azzal: felvétel készülhet róluk. A miniszter szerint, ha az ellenzéki képviselők szerint ez zavaró, akkor a rendőrségi törvény módosítását kell kezdeményezni. “A rendőrséggel kapcsolatban csak az lehet az elvárás, hogy tartsa be a jogszabályokat” -fogalmazott a miniszter. A kifogásolt nagyszámú rendőri jelenlét kapcsán Petrétei József azt mondta, hogy előzetesen 5000 emberre számítottak Illés Lajos temetésén, a rendőrség 63 emberrel biztosíotta a gyászszertartást, amelyben a gépkocsivezetők is benne vannak, a rendőrök két bejáratot és egy hosszú útvonalat biztosítottak. Kontrát Károly, fideszes bizottsági tag arra kérte Petrétei Józsefet, hogy ismerje el, hogy túlbiztosított volt a temetés és ígérje meg, hopgy levonják a tanulságot. A miniszter e! rre azt válaszolta, hogy “utólag megítélve, lehet hogy túlbiztosítottnak tűnik “. Kérdésre válaszolva Petrétei József kitért arra is, hogy tudomása szerint nem érkezett panasz a hozzátartozóktól a rendőri jelenlét miatt.

A bizottsági meghallgatáson az ellenzéki képviselők többször is, a jelenlegi vezetést hibáztatták a kritizált rendőrségi megnyilvánulásokért, utalva az őszi eseményekre is. A kormánypárti Vadai Ágnes (MSZP) pedig azzal vádolta az ellenzéket, hogy politikai céljaikra, a rendőrség támadására akarják felhasználni egy ember temetését. Mécs Imre (MSZP) az 56′ -os megemlékezés 50. évfordulójáig ment vissza hozzászólásában, szerinte ugyanis az akkor elkezdett provokációk most is tartanak, az összehívott bizottsági ülés is ennek része. Szégyellhetitek magatokat, hogy ezt összehívtátok – mondta Mécs Imre, aki ellenzéki képviselők tiltakozása után visszavonta ezt a kijelentését.








hirdet�s