Helyi közélet

2013.01.30. 15:06

Avas Szálló: a szakértő társszakértője

Miskolc - Nem történt érdemi változás, a szakvélemény kiegészítésére vár a miskolci önkormányzat.

Miskolc - Nem történt érdemi változás, a szakvélemény kiegészítésére vár a miskolci önkormányzat."Még javában tart a per a miskolci önkormányzat, és az Avas szállót tulajdonló Multicasa Consulting Kft. között, ez előreláthatólag az év végén ér majd véget, addig nem tud részletekkel szolgálni, tudtuk meg Dobos Tímeától, a miskolci önkormányzat szóvivőjétől" - írta portálunk tavaly októberben.

- Jelenleg is a szakvélemény kiegészítésére várunk - közölte megkeresésünkre Dobos Tímea, akit az ügy jelenlegi állásával kapcsolatban kérdeztünk. - A szakértő társszakértő bevonására kapott lehetőséget, így ez is késlelteti a végeredményt. Amíg nem lesz új befektető nem várható lényeges előrelépés, hiszen az önkormányzatnak egy több milliárdos fejlesztést, majd az azt követő üzemeltetést kellene finanszírozni.

A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy az értékesítés 17 éve történt, és az adásvételi szerződés már akkor azt tartalmazta, hogy az épület több éve üres, üzemen kívül van és rendkívül rossz a műszaki állapota. "Tehát látható mekkora problémát kell kezelni." - tette hozzá.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában