Péterfalvi Attila elrendelte a Kiss László-ítélet iratainak átmeneti zárolását

Budapest – Az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke arra emlékeztetett hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében: pénteken a hivatal tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy eljárást folytat Kiss László, az úszók napokban lemondott szövetségi kapitánya ítéletének nyilvánosságra hozatala ügyében. A NAIH elnöke szerint a vizsgálat során több kérdés tisztázása is szükséges annak megállapítása érdekében, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jogot ki és mennyiben sértette meg.

A sajtóban megjelent információk és a hozzá érkezett megkeresés alapján a NAIH azt tapasztalta, hogy az illetékes levéltár kezelésében levő ítéletbe és a hozzá kapcsolódó egyéb iratokba újságírók és mások is be szeretnének tekinteni, illetve egyes adatkezelők a már rendelkezésre álló ítéletet fel kívánják használni a tájékoztatási tevékenységük során – írta hétfőn Péterfalvi Attila.

Hozzátette: tekintettel az eset jogi megítélésének összetettségére, a bűncselekmény áldozatának jogaira és más érintettek személyes adatainak védelmére, az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében elrendelte az ítélet zárolását.

A a NAIH “ideiglenes biztosítási intézkedést visszavonó, illetve az ügy érdemében hozott döntéséig az adatkezelők az ítéletet nem használhatják fel a tevékenységük során, harmadik személyek számára nem biztosíthatnak hozzáférést, továbbá harmadik személy arról másolatot nem készíthet”.

Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A 75 éves szakember csütörtökön a magyar sport érdekeire, valamint a támadás folytán megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről.

– MTI –








hirdetés