Perfor-mansz

Illusztráció
Illusztráció - © Forrás: miskolcivsz.hu
A maga nemében egyedülálló performansz részesei lehettek pár százan, nézők, akik az Operafesztivál keretében megtekintették a Rómeó és Júlia című balettet a Miskolci Jégcsarnokban. Kiss József írása.

A zenekar és a táncosok egyaránt kiválóak voltak, a rendezés klasszikus, látványos. Amitől különlegessé vált az előadás: a nézők ezúttal csak deréktól fölfelé láthatták a táncosokat. A jégcsarnok küzdőtere ugyanis vízszintes – ez érthető, ha lejtene, előbb-utóbb minden jéghokijátékos lecsúszna az aljába.

De a (vízszintes) küzdőtéren mos nézők ültek, akik meregették a nyakukat, hátha látnak valamit, közben magukkal küzdöttek: hazamenjenek vagy maradjanak. Szerencsére a balettben vannak akrobatikus ugrások és emelések, így látható volt néha egy-egy pillanatra, hogy a csillogó felsőt viselő táncosok alul nem klottgatyában és papucsban vannak, hanem az alkalomhoz illően, talpig szépen felöltöztek.

Vannak egyébként olyan speciális helyiségek, amelyeket úgy építettek, hogy a nézőtér lejt a színpad felé, így nem szükséges a magas nézőket hátra, a köpcöseket meg előre ültetni, hogy mindenki lásson. Ezeket a speciális kialakítású helyiségeket színháznak hívják (Miskolcon is van ilyen).

A színházban mindenhonnan remekül látni, mi történik a színpadon – hátránya, hogy teljesen alkalmatlan jéghokimérkőzések megtartására, de nem is jut eszébe senkinek ilyesmi.

Milyen élmény egy balettet csak deréktól fölfelé látni? Nagyjából olyan izgalmas, mintha a tévé úgy közvetítené a szkanderdöntőt, hogy a versenyzők csak deréktől lefelé láthatók.

Kiss József

 








hirdetés