Perecesen a játék a főprogram

Perecesen a játék a főprogram

Miskolc – A perecesi napközis táborban 1964
óta nyaralhatnak a gyerekek.
Szétnéztünk, milyen ott az
élet. 


A perecesi napközis tábor
őrbódéjában egy
kislány fogad minket, akitől arról
érdeklődünk, hogy hol találjuk
a tanárokat. Miközben elmagyarázza,
hogy merre menjünk, egyfolytában kitekinget
az őrhelyről. Nézi társait,
akik a hatalmas hűs fák alatt
játszanak, látszik rajta,
legszívesebben ott lenen velük. Nem
jó ügyeletesnek (így
hívják a
táborlakók azokat, akik a
kapuban őrködnek) lenni, ezt
később a többiek is
megerősítik, olyankor ugyanis nem lehet
játszani. Pedig a perecesi napközis
tábor erről szól, a
kisiskolások egésznap játszanak,
kötetlenül. Persze vannak programok,
versenyek, de leginkább mindenki azt
csinál, amit akar. Ezt
Csekőné Tóth
Marianna
táborvezető mondja. Azt
hozzáteszi: próbálják
ösztönözni a gyerekeket, hogy
benevezzenek a versenyekre. Az aktív
szereplésért ugyanis zsetonokat kapnak,
amelyeket a kéthetes turnus végén
összesítenek, és a legjobb csapat
tortát kap.


A mostani turnusban csaknem 200-an vannak, de van,
amikor a 300-at is eléri a létszám
– mondja a táborvezető.
„Sok gyereknek jobb helye van itt, mint otthon,
itt ugyanis háromszori bőséges
étkezést kapnak” – tudjuk
meg. Hozzáteszi: jutalmazzuk a gyerekeket
és nagy élmény nekik, hogy
mások előtt megdícsérik
őket. Itt minden zsák megtalálja a
foltját – folytatja – a csendesebb,
hangosabb gyerekek is találnak
pajtásokat.

Cirkálni
szeretnek


Mi is azt látjuk, hogy a lombos fák alatt
csoportokban ülnek a gyerekek. Sok esetben
külön a lányok, külön a
fiúk. Az egyik lánycsoport a zsetonjait
számolgatja, mikor odamegyünk
hozzájuk. Pontosan lejegyzik, hogy ki mennyit
gyűjtött össze. Miután
végeznek, már azon tanakodnak, hogy a
holnapi dalversenyen mit adjanak elő, ez ugyanis
újabb 20 zsetont ér majd.
Székely Henrietta nem
énekel, szerinte neki nincs jó hangja.
Inkább mesél nekünk:
„Négy hetet, két turnust vagyok
Perecesen. Szeretek itt lenni, jobb, mint
otthon. Ott csak unatkozom, ülök a gép
előtt. Itt sok foglalkozás van, a kedvencem
a fonás és a tánc.”


A lányok csoportban mondják, hogy nem
szeretnek ügyeletesek lenni, mert akkor a kapuban
kell lenniük. Viszont a cirkálás a
kedvencük. Mi ez – kérdezem.
Henrietta visszaveszi a szót:
járom a tábort, és rá kell
szólnom mindenkire, aki nem jól
viselkedik.

Szeder a
bunker mellett

Fábián
Károly Attila
és
Szépvölgyi
Ádám
együtt
ülnek egy fa alatt és a
lányokat nézik, akik
fociznak. Megkérdezem
tőlük, hogy ők
miért nem állnak be.
Attila – mint
törzstáborlakó,
hiszen egész nyáron ott
van – elsőként
válaszol: „ha én
elkezdek focizni, az minden lesz csak
foci nem”. Egyik
gólélményét
is elmeséli, a
történet vége az,
csupán véletlenül
talált be a kapuba.
Ádám
viszont szeret focizni, de főleg a
kapus szerepet vállalja. A
hangosbemondó megszólal:
a fiúkat várják a
focipályán.
Ádám
elszalad. Attila azonban egy bunkerhez
vezet minket.


Útközben több
fiúval találkozunk, akik
szedret szednek egy
fáról, azt mondják
magukról, ők a
tábori kostólok. Ha nem
mondták volna is látni a
ruhájukon, ami csupa
szederlé. Egyikük,
László
Bence
gyorsan átveszi a
szót, és arról
mesél, hogy a bunkert valaha
ő építette,
évekkel ezelőtt. Ő
ugyanis nagyon régen jár
a perecesi táborba. Mint mondja:
akkor még kisebbek voltak a
bokrok, mára megnőttek.
Így még jobb rejtekhelyet
nyújtanak a napközis
tábor lakóinak,
főleg azoknak a fiúknak,
akik katonásat játszanak.
Bence elmondja azt is:
szeret itt lenni, otthon csak
tévét nézne, itt
jobb, mert vannak haverok.

A
táborról


A percesi tábort az
önkormányzat
működteti.


Június 22-től augusztus
14-ig van, kéthetes turnusokban,
kisiskolásoknak.


A gyerekek háromszori
étkezést kapnak.


A tábor ingyenes, csupán
az étklezésért
kell fizetni, annyit, amennyit az
iskolai
étkezésért.


 


 


 








hirdet�s