Pénzzel támogatják a tehetséges fiatalokat

Miskolc - Tehetséggondozó pályázatot írt ki 2015 tavaszán a Miskolci Gráciák Egyesülete, hat, szociálisan rászoruló, tehetséges fiatal támogatására.

A kiírás szerint az első 3 nyertes pályázó számára a 2015/16-os tanévben 10 hónapon át az I. kategóriában (általános és középiskolás diákok) havi 15 ezer forintot, a II. kategóriában (a Miskolci Egyetem hallgatói) havi 30 ezer forintot juttatnak. A Gráciák négytagú bizottságának döntését Pelczné dr. Gáll Ildikó, az EP alelnöke hirdette ki pénteken. Az eredményhirdetés meglepetése volt, hogy az I. kategóriában a 4. és 5. helyezettnek is megítéltek egy 30-30 ezer forintos, egyszeri támogatást, amelyet karácsony előtt, a betlehemi láng átadási ünnepségén nyújtanak át.

Csaknem teljesen objektív

A pályázatok elbírálása pontrendszer alapján történt, 90 százalékban objektív szempontok alapján. A bírálat mindössze 10 százalék szubjektivitást engedett meg, az életrajzok, a támogató írások, valamint a motivációs levelek alapján. A Gráciák célja a pályázattal a város, illetve a városban tanuló fiatalok Miskolchoz való kötődésének erősítése. A támogatás adományokból és az egyesületi tagok hozzájárulásaiból befolyt összegét elkülönítve kezelik.

ÉM-SzK



Sporthírek






hirdetés