Pénzhiányra hivatkoztak a lebukott bérlethamisítók – Dunántúli Napló

Hét ember ellen indított eljárást a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt időszakban. Mindannyian hamis bérlettel utaztak a helyi járatú buszokon. Valamennyiüket az ellenőrök érték tetten. Középiskolások, középkorúak és idős nyugdíjasok is voltak közöttük.

A módszerek változatosak, legtöbben fénymásolással próbálkoztak, de volt olyan eset is, hogy az okmány érvényességi idejét jelző részt átragasztották vagy kikaparták és tollal beírtak egy dátumot. Azt mondták a rendőröknek, hogy azért hamisítottak, mert drága a bérlet, így azt nem tudnák megvenni. Az utazási okmányok másolása magánokirat-hamisításnak számít, akár egyéves szabadságvesztéssel is büntethető – írja a lap.








hirdetés




hirdet�s