Pénzbüntetésre ítélték Toroczkai Lászlót az IMF elleni demonstráció miatt

Budapest – Kényszerítés kísérlete miatt 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán elsőfokú, nem jogerős ítéletében Toroczkai László jobbikos politikust, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi missziója elleni 2012. március 15-én lezajlott demonstráción történtek miatt.

A tényállás szerint Toroczkai László a Rendszervágás elnevezésű csoport által szervezett demonstráció alatt mintegy száz ember élén behatolt a Bank Center Szabadság téri épületébe, ahol a IMF magyarországi missziója is működött. Arra próbált kényszeríteni két biztonsági őrt, hívják oda az IMF valamelyik vezető beosztású munkatársát, hogy átadhassa petícióját, mert ellenkező esetben – ahogy arra a vádlott utalt – megismétlődhetnek a tévészékház 2006-os ostrománál történtek. Az aulában ezalatt ismeretlenek több petárdát robbantottak. (Toroczkai László 2006 szeptemberében a tévészékháznál követelte petíció beolvasását, ám az MTV vezetői nem engedtek. Ezután a tömeg összecsapott a rendőrökkel, jelentős kárt okozva megostromolta az épületet és közben több tucatnyian megsérültek.)

Kedden az ügyész vádbeszédében elmondta: Toroczkai László fellépése, a székházostromra utalás egyértelmű fenyegetés volt a biztonsági őrök számára, akik a szakmai szabályoknak megfelelően “húzták az időt” addig, amíg a rendőrök ki nem érkeztek a helyszínre. Ha az őrök engedelmeskednek a vádlottnak, az állásukkal játszanak.

Az eljárás adatai szerint a vádbeli események néhány perc alatt zajlottak le, mikor megérkeztek a szirénázó rendőrautók, a demonstrálók elhagyták a Bank Centert.

Az ügyész kifejtette: a történtek azért minősülnek pusztán kényszerítésnek, mert nem sikerült bizonyítani a kapcsolatot a petárdázók és a vádlott között. A kényszerítés sértettjei a biztonsági őrök, a cselekmény pedig a vádlottól függetlenül szakadt félbe, ezért csak kísérlet.

Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést kért, az ügyvéd ugyanakkor bűncselekmény hiányában felmentést indítványozott.

A védőbeszéd szerint a vádlott a székházostromra utalást nem fenyegetésnek, hanem figyelmeztetésnek szánta. Csak azt kérte a biztonsági őröktől, ami a munkaköri kötelességük: értesítsenek bizonyos személyeket. Jelentős érdeksérelem senkit nem ért és a vádlott egyébként is önként abbahagyta cselekményét.

Toroczkai László az utolsó szó jogán hangsúlyozta, hogy bűncselekményt nem követett el, csak alapvető demokratikus jogaival élt, illetve aggodalmait árulta el a biztonsági őröknek. Senkit nem akart bántani, a rendőrökkel nem került konfliktusba, és a maga kérte meg a tömeget, hogy vonuljon el.

A vádlott szóvá tette, hogy a nyomozóhatóság korábban megszüntette az eljárást, amely csak az ügyészség miatt folytatódott. Az ügyészség fellépését “izzadságszagúnak” minősítette, és azt mondta: koncepciós ügyről van szó.

A bíró szerint a történtek egyik lényeges momentuma, hogy miként került a tömeg a Bank Centerbe. Mivel a vádlott vezette az embereket, a tömeg az ő eszköze volt fenyegetésének nyomatékosításakor.

A bíró kiemelte, a fenyegetés alkalmas volt arra, hogy az őrökben félelmet keltsen, és mindenképpen jogellenes volt, hiszen rendbontást helyezett kilátásba. Az önkéntes elállás a bíró szerint fel sem merülhet, hisz a rendőrök kiérkezése szakította félbe az eseményeket.

Mivel a vádlottat a 2009-es melegfelvonulással kapcsolatban gyülekezési szabadság megsértésének előkészülete miatt 2011-ben két év próbára bocsátották, és ez idő alatt követte el az újabb bűncselekményt, a pénzbüntetést indokoltnak látta a bíróság.

Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért, a vádlott és védője felmentéséért fellebbezett.

– MTI –