Pénzbírság sajtótájékoztató miatt – a Fidesz az igazságügyi minisztertől vár magyarázatot

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől vár állásfoglalást a Fidesz amiatt, hogy nemrég 40 ezer forintra bírságolták a Magosz szövetségi igazgatóját. Budai Gyula június 11-én sajtótájékoztatót tartott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt Budapesten. Az illetékes hatóság azért büntette meg, mert az indoklás szerint a gyülekezési törvény a közterületen tartott sajtótájékoztatókra is érvényes, ezért legalább három nappal előtte be kellett volna jelenteni. A Fidesznél úgy vélik: ez a sajtószabadság lábbal tiprása, ezért magyarázatot kér a szaktárca vezetőjétől.

A Ráckevei Rendőrkapitányság július 23-án kelt szabálysértési határozata alapján Félix Péter, a Füstirtók Egyesület elnöke tett bejelentést a rendőrségen a sajtótájékoztató miatt, ezért kezdték vizsgálni az ügyet. Budai Gyulának 30 napon belül kellene megfizetnie a 40 ezer forintot, de kedden kifogást nyújtott be az illetékes hatóságnál.

A rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula azt mondta: szerinte a jelenlegi hatalom valószínűleg meg akarja félemlíteni, illetve el akarja hallgattatni. Ő azonban nem fél a következményektől, továbbra is tájékoztatja a közvéleményt az általa fontosnak tartott információkról. Budai Gyula emellett felszólította Draskovics Tibor rendészeti és igazságügyi minisztert arra, hogy tegye közzé állásfoglalását az ügyben.

A Fidesz szóvivője a szerdai sajtótájékoztatón egyetértett a Magosz szövetségi elnökével abban, hogy Draskovics Tibornak választ kell adnia arra, hogyan fér össze mindez a demokráciával. Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a történteket. A fejlett nyugati országokban ez elképzelhetetlen lenne, a magyar demokrácia szégyene, hogy a hatalom bírsággal akarja elhallgattatni az ellenzéki politikusokat – fogalmazott.

Budai Gyula és a Fidesz szóvivője úgy vélte: a sajtótájékoztató nem tartozik a gyülekezési törvény alá, ezért nem szükséges azt előre bejelenteni. Ezt egy bírósági precedenssel is alátámasztották. A KDNP ifjúsági társszervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke tavaly májusban tájékoztatta a sajtót a margitszigeti nagyréten, a Nagyszálló parkolójában. Stágel Bencét ezért 25 ezer forintra büntette a rendőrség. A politikus fellebbezést nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Arra hivatkozott, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, a sajtótájékoztató pedig ilyenformán nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alán. A bíróság igazat adott neki, és október elején megszüntette az eljárást.








hirdet�s