Pénzbehajtót szerződtetett a Romtelecom

Pénzbehajtót szerződtetett a Romtelecom
Ezúttal nem átverésről van szó: a Romtelecom tényleg megbízta a bukaresti Cycle European Kft.-t azzal, hogy hajtsa be akár per útján is az előfizetők régi tartozásait. Az értesítések már megérkeztek.

Több olvasónk is jelezte: olyan értesítést talált postaládájában, mely szerint egy cég ki akarja velük fizettetni a telefontársasággal szembeni régi tartozásaikat. „Már nem is emlékszem, mikor mondtam le a Romtelecomot, de régen lehetett, mert már a telefonszámunkra sem emlékszem. Persze nem úgy kellett volna, hogy egyszerűen nem fizetek, de a számla felháborítóan magas volt, és már egy ideje nem is használtuk a készüléket. Úgy gondoltam, hogy ha nem fizetek, automatikusan megszűntetik a szolgáltatást” – mondta egyike azon olvasóinknak, akik megkapták az értesítést.

Nem informáltak

Ennek nyomán  felvettük a kapcsolatot mind a Romtelecom közönségszolgálati irodájával, mind a Cycle céggel, hogy további információkat kérjünk – egyelőre azonban sikertelenül. Az egyetlen, amit megtudtunk, az, hogy a telefontársaság tényleg megbízta a bukaresti ügyvédi irodát a tartozások behajtásával -  ezúttal tehát nem átverésről van szó, mint májusban, amikor egy másik cég a Romtelecom számláihoz hasonlókat küldött szét országszerte.

Per lehet

„Mivel a tartozások kifizetésére irányuló próbálkozásaink ismételten meghiúsodtak, lezárjuk dossziéját és hamarosan perhez folyamodunk” – áll az értesítés szövegében, melyben előrevetítik azt is, hogy a per megnyerése nyomán ingatlanok, ingóságok, esetleg fizetés lefoglalása által nyerhetik majd vissza a tartozásokat. Az értesítésben részletesen szerepel az is, hogy milyen bankoknál lehet készpénzben, illetve bankszámlán törleszteni az adósságot. Mindehhez a Romtelecom egy tájékoztatást mellékelt, melyben az áll, hogy a vonatkozó törvények értelmében a rosszul fizető kliensek adatait „pénzügyi-jogi jellegű szolgáltatásokra szakosodott társaságokhoz” továbbították.

Neumann Andrea