Pekingbe szállítottak egy férfit, akinek bandája a Mekongon 13 kínai matrózzal végzett

Peking, 2012. május 10., csütörtök (MTI) – Laoszból Pekingbe szállították azt a drogbárót, akit felelősnek tartanak egy, a Mekong folyón elkövetett tavaly őszi fegyveres támadásért, 13 kínai matróz haláláért – jelentette képes, filmes beszámolóiban a kínai média csütörtökön.

A fegyveres kábítószerbanda fejét, Naw Khamot április végén fogták el egy eddig nem közölt helyen. Miután Laosz átadta a kínai hatóságoknak, kínai chartergéppel hozták Pekingbe.

Kína, Laosz, Mianmar és Thaiföld sikeresen működött együtt Naw Kham és főbb társai elfogásában, továbbá a Mekong folyó biztonságának ellenőrzésében – nyilatkozta a China Daily című lapnak az esemény kapcsán Liu Jüe-csin (Liu Yuejin), a kínai közbiztonsági minisztérium kábítószer-ellenes hivatalának igazgatója.

A bandának több mint száz tagja volt, különböző lőfegyverekkel, géppuskákkal, páncélöklökkel voltak ellátva, s évek óta kábítószer-kereskedelemben, emberrablásban, gyilkosságokban, rablásokban vettek részt a Mekong mentén.

A négy ország rendőrsége arra a következtetésre jutott, hogy Naw Kham és környezete, valamint néhány thai katona tervelte ki és hajtotta végre a két szállítóhajó legénységének, a 13 kínai matróznak a meggyilkolását.

A támadás elkövetőit gyanúsítják 28 további rablással, és kínai hajók, állampolgárok ellen elkövetett fegyveres bűncselekménnyel. Ezeknek 16 halálos áldozatuk és három sérültjük volt – derül ki a közbiztonsági minisztérium közleményéből.

A 2011. október 5-i esetet követően a Mekong folyón 90 százalékkal visszaesett a kereskedelmi hajózási forgalom. A kínai kormány javaslatára még ugyanabban a hónapban vezető kormánytisztviselők Pekingben megállapodtak hírszerzési adatok cseréjében, járőrözésben, valamint a nemzetközi bűnözés elleni fellépés részleteiben. Kína ezt követően rendőröket küldött a másik három országba.

A keresett személyek közül korábban többet elfogtak, de a vezérnek tartott Naw Khamot csak április 25-én vették őrizetbe a laoszi és a kínai rendőrök.

– MTI –








hirdet�s