Peking “komoly aggodalmát” fejezte ki a tervezett észak-koreai műholdfelbocsátás miatt

Peking – Peking komoly aggodalommal fogadta Észak-Koreának azt a bejelentését, hogy műholdat kíván pályára állítani – közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán.

Lu Kang sajtóértekezletén jelezte, kormánya bízik abban, hogy Phenjan visszafogottan, a feszültség további gerjesztésének megelőzésének szándékával viszonyul a kérdéshez, de egyben utalt arra is, hogy Pekingnek nincs módjában a lépést megakadályozni.

Megfigyelők szerint a műholdfellövési kísérlet Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétafejlesztési technológiájának tesztje is egyben. Mindezt a nemzetközi közvélemény, különösen is Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok aggodalommal veszi tudomásul és arra figyelmeztet, hogy a rakétakísérlettel megsértenék az ENSZ vonatkozó határozatát.

Észak Korea idén januárban végrehajtott sorrendben negyedik földalatti nukleáris kísérletével ismét magára vonta a nemzetközi politika figyelmét, az ENSZ Biztonsági Tanácsában a kommunista államot szankciókkal büntető határozat tervezetét készítik elő.

A közelmúltban Pekingben járt John Kerry amerikai külügyminiszter azt szorgalmazta, hogy Kína törekedjen Észak-Korea hatékonyabb megfékezésére, amire Peking azt válaszolta, hogy bár egyet ért Phenjan “megfelelő mértékű” szankcionálásával, nincs közvetlen hatása az ottani történésekre.

A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua szerdai kommentárja a tervezett műholdfellövéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ezzel kapcsolatos nemzetközi aggodalmak érthetőek. Úgy vélte, jogosak azok a feltevések, hogy Phenjan ballisztikus rakétát kíván tesztelni, aminek a következménye az lehet, mint a 2012-ben végrehajtott “műholdfellövésé”: szigorúbb ENSZ-szankciók.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy Észak-Korea ismét nagy hatótávolságú rakétával kísérletezik – fogalmaz a Hszinhua -, az ellentétes lenne a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését és a tömegpusztító fegyverek tilalmát támogató nemzetközi konszenzussal.

Japán szerdán bejelentette, hogy kész megsemmisíteni az észak-koreai ballisztikus rakétát, veszélyeztetve látná a szigetország területét.

– MTI –








hirdetés