Pávák, virágok, pirossal és kékkel

Szabó Sándorné egyik féltve őrzött kincsével
Szabó Sándorné egyik féltve őrzött kincsével
Encs – Szabó Sándorné mentette meg az utókor számára az abaúji szőtteseket.

A kisszobában letakarva várnak bennünket a szőttesek. Még nem tudjuk, mennyi szépséget, mennyi színt, mennyi mintát rejt a fehér terítő alatt a rengeteg kézimunka, de mire odaérünk, hogy megnézzük, Erzsike néni szinte egész élete kikerekedik.

Szabó Sándornénál vagyunk, aki 87 éves, népi iparművész, de egyébként matematika-fizika szakos tanárként dolgozott 35 éven keresztül, 17 évig megyei szakfelügyelő volt. Férjével rengeteget utaztak, Európa minden országában jártak, és mindenünnen hoztak egy-egy tányért. Ez a gyűjtemény a kisszoba komódját díszíti. Tányérok színesítik az előszoba falát is, telkibányai, pataki, miskolci és bélapátfalvai tálak. Ha nem tudnánk, hogy Erzsike nénihez jöttünk, azt hinnénk, múzeumban vagyunk.

Látogatásunk apropója, hogy az abaúji szőttesek, több mint 140 darab, bekerültek Encs Helyi Értéktárába, és az értéktárbizottság a megyei értéktárba is ajánlja majd a felbecsülhetetlen gyűjteményt. Erzsike néni először a könyvet mutatja, az Abaúji szőttesek címűt, amit ő maga írt, és megtalálható benne gyűjteménye majdnem minden darabjának leírása és rajza. „Igaz, a színek nem élethűek, mert a piros túl rózsaszínes, a kék pedig túl világos”, szabadkozik Erzsike néni, „de a nyomda csak ilyen színeket tudott”. A könyvet 2000-ben már másodszorra adták ki, Fügedi Márta írta az előszavát és ő is lektorálta.

Elkezdődött

De hogy kezdődött a szőttesek gyűjtése?

– Egyszer a Debreceni Virágkarneválon Borsod-Abaúj-Zemplén megye is bemutatkozott. Erre a bemutatkozásra kérték az abaúji szőtteseket, akkor még csak egy pár volt nekem. A fővárosból dr. Varga Mariann jött el megnézni, aki akkor a Népművelési Intézet munkatársa volt, és arról érdeklődött, mit csinálnak az emberek ezekkel a régi darabokkal. Mondtam neki, hogy lábtörlőnek használják vagy a fejéshez. Akkor Varga Mariann felsóhajtott: ó de kár, hogy tönkremennek ezek a gyönyörű munkák! Össze kellene őket gyűjteni! És akkor a férjemmel elkezdtük a gyűjtést. Ez 1985-ben volt – emlékezik Erzsike néni. Szomorúan jegyzi meg, férje már több mint 30 éve meghalt. De egyébként ő is sok mindent gyűjtött. Az encsi helytörténeti múzeumban, amíg működött, mutatták be tárgyait.

Megmutatták

De kanyarodjunk vissza a szőttesekhez! Erzsike néni kézimunkaszakkört vezetett az encsi gimnázium kollégiumában.

– Megbeszéltem a gyerekekkel, hogy hétvégén, amikor hazautaznak, kérdezzék meg a településükön, kinek van még házivászna. A gyerekek hétfőn aztán lelkesen sorolták, hol lehet ilyeneket fellelni. Mi pedig a férjemmel elmentünk a címekre, és lerajzoltam a mintákat. Nem kértem sehol, hogy adják el nekem a szőttest, mert attól féltem, akkor nem merik majd megmutatni a többi darabot. De egy idő múlva az asszonyok maguk ajánlották föl, hogyha engem annyira érdekel, megvehetem. Ezek mind olyan munkák voltak, amelyek 1900. és 1925. között készültek, mert később már nem szőttek az asszonyok.

Kincsek

Erzsike néni sorban mutatja kincseit: az abroszokat, a törülközőket, a kötényeket, a vőfélykendőket, a kenyérkendőket, dísztörlőket és lepedőket.

– Ez tisztavászon kenderből van, nagyon szeretem – simogatja meg az egyik régi darabot. – Az eredeti abaúji szín a kék és a piros, de az asszonyok sokszor utaztak Kassára vásárolni, ahol a szövéshez a kendernél fehérebb fonalat találtak, a színes mintához pedig lila pamutot. Így aztán sok lila szőttesem is készült. A fekete pedig a gyász színe, ezt akkor használták, ha temetéshez szőttek valamit – sorolja Erzsike néni.

A technikákról pedig megtudjuk, a legértékesebb a felszedett sor, amit vízszintesen szőttek a vászonba az asszonyok. Ezért jelent nagy rejtélyt az egyik terítő, amiben függőleges felszedett sor is található.

Erzsike néni népi iparművészként maga is több ezer eredeti mintát hímzett már terítőkre, egyéb használati tárgyakra. Még az abaúji pávákat is, amit egyszer meglátott szőve, felszedett sorként, de hiába kérte, nem adta el neki a készítője, azt mondta, azt annyira nehéz megcsinálni, hogy nem válik meg tőle.

Erzsike néni ma sem tétlen. Az encsi városi gondozási központban tölti napjai nagy részét, és természetesen ott is kézimunkázik. Kis ajándékokat készít a többi asszonnyal a vendégeknek.

– Elégedett vagyok az életemmel. Szoktam mondani a lányaimnak, hogy úgy érzem, amiért Isten engem a Földre küldött, azt én már teljesítettem – mondja végezetül halvány mosollyal az arcán Erzsike néni.

– Hegyi Erika –


Ahol láthatjuk a munkáit

A gyűjtő, hagyományápoló tevékenység mellett Szabó Sándorné munkái az alábbi eseményeken, kiállításokon szerepelnek: Kismesterségek ünnepe a budai várban, Miskolci Operafesztivál, Kisgyőri Lovasnapok, Diósgyőri Várnapok, a Miskolci Ifjúsági Ház rendezvényei, Szerencsi Kaláris, Kisjankó Bori Országos Hímző Pályázat Mezőkövesden, Budapesten a Néprajzi Múzeumban. Országszerte több mint 50 kiállítása volt, Encsen pedig még ennél is több.








hirdetés