Edelény: Patkányok, beázott pincék, szennyvíz és járhatatlan út

Akt.:
A tavalyi árvíz óriási gondot okozott a településen, napokon át szivattyúzták a vizet
A tavalyi árvíz óriási gondot okozott a településen, napokon át szivattyúzták a vizet - © Fotó: ÉM-archív
Edelény – Egy évvel az árvíz után még mindig vannak víz okozta gondok Edelényben.

A tavalyi nagy árvizek után sok településen még mindig nem térhetett vissza az élet a régi kerékvágásba, az árvíz által sújtott területeken élők számára sokszor még mindig problémát okoz a víz. Egyik edelényi olvasón juttatott el szerkesztőségünkbe egy videofelvételt, amin a Katona József utca lakói veszik számba problémáikat.

Siklók és viperák tanyáznak

Legtöbben a belvízre panaszkodnak; pincéikből nem győzik szivattyúzni a szennyvízzel kevert bűzlő lét, a kertjeikben tocsogós láp van, s bár épült a domboldalon egy övárok, az olyan magasságban húzódik, hogy az utcában nem tudja elvezetni a vizet. A kertekben siklók tanyáznak, és volt, aki már parlagi viperával is találkozott. Van, aki attól tart, az ivóvízhálózatban is beszivároghat a szennylé, ezért csapvizet még mindig nem mer inni, míg szomszédja éppen a napokban vette meg az ötödik búvárszivattyúját, mert eddig egyik sem bírta a folyamatos üzemet, ami aztán a villanyórát is emberesen pörgeti. Olyan ingatlantulajdonos is van az utcában, aki még most költözött vissza a házába, mert korábban nem tudta megkezdeni a háza renoválását, a falak ugyanis még mindig vízben állnak. Félnek a fertőzésveszélytől is.

Az utca lakói egyöntetűen panaszkodnak gyakorlatilag járhatatlan útra, amin sem autóval, sem gyalog nem lehet közlekedni, és a foghíjas közvilágításra. Egy itt élő hölgy arról számol be, hogy a szennyvíz és a magas talajvíz miatt a patkányok és más rágcsálók is elszaporodtak, nem merik nyitva hagyni a bejárati ajtókat, mert a patkányok azonnal bemennek a házba, az egyik mozgásában korlátozott asszony pedig nap nap után elő sem mer jönni otthonából, mert attól tar, hogy mire ő kiér az ajtón, a patkány bemegy – mert a féreg gyorsabb nála. Az utcában élők elmondták azt is, hogy tavaly októberben közmeghallgatáson már előadták problémáikat, petíciót is írtak, de azóta sem orvosolta azokat senki.

Rében is láp volt

Molnár Oszkár, Edelény polgármestere ismeri a helyiek gondjainak jó részét, de azt mondta, a belvíz problémája nem új keletű, nem az árvíz nyomán maradt hátra. „A hetvenes években, míg működött a bánya szivattyútelepeket üzemeltetett, ami alacsonyan tartotta a belvíz szintjét”, mondta a polgármester. „Korábban a Katona József utca egyik oldala lápos, mocsaras terület volt, de a bánya szivattyúzásának köszönhetően kiszáradt annyira, hogy az akkori tanács felparcellázhatta, mivel azonban tisztában voltak a talaj adottságaival, olcsón hozták forgalomba az építési telkeket. Akik ezeket megvették, szintén ismerték a telkek tulajdonságaival. ’95-ben azonban bezárt a bánya, a talajvíz szintje pedig visszaállt az eredeti szintre. A Katona József út másik oldala egy domboldal alatt van, ahol két vagy három forrás is fakad, ezek vizével nem tudunk mit kezdeni, arra végképp nincs pénze a településnek, hogy forrásokat szüntessünk meg”, mondta még el Molnár Oszkár. A tavalyi árvíz sújtotta települések rekonstrukciós célokra pályázhattak, Edelény is benyújtott egy 150 millió forintos pályázatot, amiben 42 millió forint éppen a Katona József út problémáinak kezelését szolgálja. Mint a polgármester elmondta, az utat hoznák rendbe ebből a pénzből, és a csapadékvíz-elvezetést oldanák meg. Az elszaporodó patkányokkal kapcsolatban Molnár Oszkár azt mondta: erről eddig nem volt tudomása, mivel azonban az önkormányzatnak feladata a rágcsálóirtás megszervezése, mint ahogy a város más részein is, így a Katona József utcában is elrendeli a patkánymentesítést.

ÉM-SZP


Kisebb vízszintemelkedés várható a Sajón

Miskolc – “Az elmúlt 24 órában főleg a Sajó külföldi vízgyűjtő területén hullott nagyobb mennyiségű, 10-30 mm csapadék, míg a Hernád vízgyűjtőjén jellemzően 10 mm alatti eső hullott.” – tudtuk meg Csont Csabától, az ÉKÖVÍZIG védelemvezetőjétől.

Nézőpont: Ha Tibi ott lett volna…

Aki nem élte végig, annak csak dokumentált történelem: egy évvel ezelőtt életek eredményeinek tönkretételén munkálkodott a víz – a Kis-Sajó vize – Felsőzsolcán. Szaniszló Bálint jegyzete.

Az árvízvédelmi keret háromszorosára lenne igény Észak-Magyarországon

Salgótarján  (MTI) – A hárommilliárd forintos árvízvédelmi keretre 9,6 milliárd forintos igény érkezett be az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (ÉMRFT) kiírására Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből – mondta Becsó Zsolt, a testület elnöke kedden.









hirdet�s