Partiban voltak a Mókusok!

Partiban voltak a Mókusok!
Partiban voltak a Mókusok!
Baja, Miskolc – A hétvégén újabb rangos utánpótlás megmérettetésen képviselte megyénket az MVSI Mókusok leány kosárlabda együttese.

Nemrégiben az U11-es korosztályos kenguru bajnokság 16 csapatos döntőjéből jó játékkal és szép eredménnyel (2 győzelem, 2 vereség; 12. hely) tértek haza a miskolci kosaras növendékek, ezúttal az U12-es országos bajnokság 16-os fináléjában, Baján küzdöttek a Mókusok.

– Az Országos Jamboreen nyújtott teljesítményünkkel kapcsolatban kettős érzésem van, egyfelől örülök, mivel az egyik legjobb játékosunk nélkül is képesek voltunk mérkőzést nyerni, másrészt bosszantó, hogy két már-már megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből a végjátékban. Ismét bebizonyosodott, hogy az egyéni teljesítmények nagyon fontosak, de csak igazi csapatjátékkal, egyenletes teljesítménnyel lehet komoly eredményeket elérni. Két év alatt, két korcsoportban (U11, U12) három alkalommal szerepeltünk az országos döntőben, ami mindig óriási élmény és nagyon hasznos. Játéktudásunk és eredményeink alapján a vidéki ellenfeleinkkel partiban voltunk, sok munkával és egy kis szerencsével szép sikereket érhetünk még el – értékelte a csapat szezonbeli szereplését Varga Dénes edző.


Az MVSI Mókusok eredményei

Csoportmérkőzések:

  • MVSI Mókusok – Török Sasok (Budapest) 46 – 87
  • MVSI Mókusok – Fehérvári Villámok (Székesfehérvár) 50 – 32
  • MVSI Mókusok – KA Vadmacskák (Kecskemét) 41 – 55

Helyosztó:

  • MVSI Mókusok – Zsákoló Zsiráfok (Nyíregyháza) 44 – 55

A miskolci gárda az alsóház 6. helyén, összesítésben pedig 14. helyen végzett.


A záróünnepségen különdíjban részesítették a csapatok legjobb játékosait, a Mókusok közül Szegeczki Nóra kapta ezt az elismerést.

MVSI Mókusok (U12): Bodnár Lilla, Béres Noémi, Hegedűs Kata, Juhász Réka, Kárpáti Réka, Márton Luca, Pálinkás Réka, Peitl Fruzsina, Suhajda Vanda, Szalontai Dorina, Szegeczki Nóra, Szegeczki Hajnalka, Szegedi Zsófi. Edző: Varga Dénes