„Partiban” volt a DEAC a jó erőkből álló Halival

Tóth Attila is betalált a Haladás kapujába
Tóth Attila is betalált a Haladás kapujába - © Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Kétszer is vezetett a DEAC, de szünet után meglépett a Szombathely.

A második helyen álló Haladás otthonában vendégszerepelt a DEAC csapata a férfi futsal NB I. hatodik fordulójában, hétfőn este. Nem teljesített rosszul Elek Gergő alakulata a többek között Dróth Zoltánnal felálló szombathelyi egylettel szemben. A nyolcadik percben Szentes-Bíró szerzett vezetést a cívisvárosiaknak, ám rögtön egyenlítettek a hazaiak. Aztán Tóth is betalált, de gyorsan újfent egalizált a Hali. A szünet után pedig kijött a két gárda közti különbség, a Szombathely 5–2-re megnyerte a találkozót.

Elek Gergő, a DEAC vezetőedzője a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, egyenrangú ellenfelei voltak a nagy nevekből álló Haladásnak.

„Az első félidőben többet volt a labda a Haladásnál, de szerintem legalább annyi helyzetünk volt, mint nekik. Kétszer vezettünk, ám mindig egyenlítettek, Dróth Zoli klasszisát kihasználva. A második félidő elejére nem tudtunk megfelelő állapotban kijönni, talán az utazás miatt. Próbáltam frissíteni a csapatot, cserékkel belenyúlni a meccsbe. Később egalizálódni látszott a meccs képe, s tudható volt, hogy nüanszok döntenek majd. Ezek a nüanszok a Haladás javára fordították a találkozót” – fogalmazott a szakvezető.

HBN


A tények

Haladás–DEAC 5–2 (2–2)

Szombathely, vezette: Kovács G. P.

Haladás: Matyi – Michel, Simic, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi (kapus), Hajmási, Horváth P., Sipos, Mendes, Szakasics, Németh Z., Péter. Edző: Sziffer András.

DEAC: Faragó Á. – Szentes-Bíró, Faragó L., Vékei, Kovács. Csere: Dobi (kapus), Kasuba, Tóth, Rácz, Pallai, Varga. Edző: Elek Gergő.

Gól: Vas (10.), Dróth (15.), Hajmási (33., 36.), Michel (40.), illetve Szentes-Bíró (8.), Tóth (11.).



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek