Parlamenti határozatban marasztalnák el az MKP Szlovákiában

A Magyar Koalíció Pártját elmarasztaló határozatot akar elfogadtatni a pozsonyi parlamenttel Robert Fico szlovák kormánykoalíciója, amiért a párt vezetői szeptemberben részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának budapesti ülésén. A kérdést már a törvényhozás kedden kezdődő ülésszakán napirendre tűznék.

Ezt eddig a leghatározottabban a második legnagyobb kormányerő, a Ján Slota ((ján szlota)) vezette Szlovák Nemzeti Párt követelte, hétfőn azonban a másik két koalíciós párt elnöke is hangoztatta.

Slota hétfőn, a szlovák kormánypártok egyeztető fóruma, a Koalíciós Tanács ülése után ismét alkotmányellenesnek nevezte a magyar képviselők részvételét a budapesti fórumon. Újból elmondta, a magyar párt képviselői ezzel megszegték a szlovák parlament előtt tett esküjüket.

A legkisebb kormánypárt, a Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke, Vladimír Mečiar ((vlagyimír mecsiar)) hangsúlyozta: a Kárpát-medence szókapcsolat használata csak afféle elterelő hadművelet, a magyar politikai körök a történelmi Magyarországot értik alatta. Hozzátette, ez ugyanolyan, mint amikor az autonómiát az MKP önkormányzatiságnak mondja. Mečiar szerint Kárpát-medence földrajzi és politikai értelemben sem létezik.

Robert Fico kormányfő úgy gondolja, a határozattal a pozsonyi parlamentnek világosan rá kell mutatnia arra, hogy mennyire veszélyesek az ilyen fórumok, kivált akkor, ha más állam parlamentjének képezik a részét. A szlovák parlamentnek Fico szerint “mondania kell valamit ezzel az elítélendő eseménnyel kapcsolatban”. Úgy véli, Budapestnek tudatosítania kellene, mit okoz ennek a “folyamatos intézménynek” a működtetésével.

A szlovák miniszterelnök a két országot is összehasonlította. Megjegyezte, mára világosan látni a Szlovákia és a pénzügyi válság sújtotta Magyarország közti különbséget. “Mi ma afféle nyugodt felülnézetből szemléljük magyarországi barátainkat, mert ahogyan elbabrálták, amit el lehetett babrálni gazdasági, szociális és pénzügyi téren, keveseknek sikerült.

Magyarországnak – vélekedett – Szlovákiával ellentétben nem sikerült megküzdenie a pénzügyi válsággal. Kitért a tankönyvvitára is: a földrajzi neveket összefüggő szövegükben csak szlovákul közlő magyar tankönyvek ügye szerinte nem fontos, és éppen ezért egyetlen ilyen kiadványt sem vonnak be.








hirdet�s