Parkolótakarítás: csak összeszedték…

Parkolótakarítás: csak összeszedték…
Miskolc – A Toronyalja utcában a legutóbbi nagyobb vihar óta nem sikerült eltakarítani a hordalékot.

Az utcában egyébként fizető parkolóhelyek vannak, ennek ellenére a sár, a vihar által lehordott törmelék ott éktelenkedik. De más utcában sem jobb a helyzet, sőt a Bazár-tömb mögötti parkoló évek óta problémás. Stefán Csaba, a Régió-Park Kft. ügyvezető- igazgatója szerint a Bazár tömb mögötti parkolót most hozták rendbe, legalábbis azt a néhány helyet, amit meghagytak parkolásra. A cél itt ugyanis az, hogy az autósok ne a kinti parkolót, hanem a parkolóházat válasszák, ami olcsóbb is – tette hozzá. Azt is megtudtuk, hogy a parkolókat a Miskolci Városgazda Kft. takarítja, a parkoltató cégnek velük van szerződése. Hozzátette: havonta csaknem félmillió forintot költ a parkoltató cég takarításra.


“Nem jött jelzés”

Németh Zita, a Miskolci Városgazda Kft. marketing menedzsere elmondta: a frekventált helyen lévő parkolókat naponta takarítják, ellenőrzik, a többit havonta egyszer vagy kétszer.

Stefán Csaba azt is elmondta: a parkolóőröknek a napi jelentésükben a parkolók állapotáról – koszról, kátyúról – is be kell számolniuk. A műszakvezetők, ha kirívó esettel találkoznak – ez a Pátria mögötti parkolónál gyakoribb –, jelzik a városgazdának, ahol elvégeztetik a munkát.

Hogy fordulhatott elő, akkor az, hogy hetek óta hordalékos a Toronyalja utcai parkoló? Az ügyvezető szerint hiba történhetett, mert munkatársaiktól nem érkezett jelzés, hogy gond lenne azon a területen.

ÉM-SZR








hirdet�s