Parkolót bővítettek a miskolci Jégcsarnoknál

Parkolót bővítettek a miskolci Jégcsarnoknál

Miskolc – Megszűnik a teljes ingyenesség; 8-15
óráig a Jégcsarnoknál is
fizetős (lesz) a parkolás.  


“Kevés volt a parkolóhely
és bizony méltatlan
körülmények fogadták
parkolás tekintetében
vendégeinket” – mondta a Borsod Online
érdeklődésére Egri
István
, a Miskolci Jégcsarnok
vezetője. “A helyzet megoldása
érdekében, ezért
néhány hónappal ezelőtt
megállapodtunk a Régiópark
Kft
-vel a környék úgymond,
normalizálása
érdekében.”

Elviselhetetlen
volt


A miskolci parkolási cég
néhány napja el is
készítette a parkolót:
új, a temető
kerítéséig kibővített
aszfaltréteg és új festés
került a jégcsarnok melletti
területre. A környék
kulturáltabb és rendezettebb lett, de…


„Eddig ingyenesen lehetett parkolni a
területen, ám ez most megszűnik”
– jelentette ki a
létesítményvezető.
„Reggel 8 és délután 3
óra között nem lesz díjmentes
az, ha valaki itt hagyja az autóját.
Azonban utána, azaz 15 óra után,
amikor megkezdődnek a
jégcsarnokban az edzések
és a bajnoki időszakban a
mérkőzések, akkor ismét
ingyenes a hely.”

Egri István hozzátette:
az elmúlt időszakban már-már
elviselhetetlen volt a környék
parkolási morálja, mivel többnyire
olyanok parkoltak a jégcsarnok
környékén, akik „csak”
az ingyenességet vették igénybe
és elsétáltak
például a néhány percre
lévő munkahelyükre.  


– JLI –


NÉZZE MEG A
FOTÓKAT:
 Parkolót bővítettek a miskolci Jégcsarnoknál 2009.07.22.

NÉZZE MEG A
VIDEÓT IS:
 


Önnek mi a
véleménye? Szóljon hozzá
ITT!










hirdet�s