Párja a „hídon túlról” jött

Párja a „hídon túlról” jött
Tiszaújváros – Benőcs Zoli neve fogalom Tiszaújvárosban, különösen a triatlon sportágat ismerők és kedvelők körében. Sokszoros magyar bajnokról beszélünk ugyanis…

Ő és párja, Saláta Éva nyerte meg a múlt hét végén lapunk Álompár című vetélkedőjét, amelyet a 14. Miskolci Esküvői Kiállítás és Vásár keretében rendeztünk meg.

„Évivel immár öt esztendeje alkotunk egy párt – mondta Benőcs Zoli érdeklődésünkre –, egy családi sütögetés alkalmával találkoztunk először, és azóta dúl az a bizonyos love. Van egy 5 éves kisfiúnk, Benőcs Vilmosnak hívják, de mi csak szőrös gyereknek nevezzük.” Mielőtt bárkiben „meghűlne a vér”, Zoli hozzáteszi, hogy amúgy egy westie kutyáról van szó.

Megtudhatjuk azt is, hogy Zoli – mint már kiderülhetett – tiszaújvárosi, Évi pedig polgári (azaz hídon túli – a szerk.). „Van az a mondás, hogy arról a vidékről malacot se, de tudom, hogy én jól választottam – hangsúlyozza Zoli. – Évi főállású boszorkány, „méregkeverőként” dolgozik az egyik újvárosi patikában. Valójában persze gyógyszertári szak­asszisztens. Én hivatalos, a macskákat fáról leszedő, tűzzel-vízzel harcoló, roncsokból embereket kivágó tűzoltó vagyok immár hat éve.

A főzés a „közös hobbi”

Amikor a sportot hozzuk szóba, Benőcs Zoli szerényen elmondja, hogy Évi kézilabdázott, ő pedig triatlonozik, és legújabban kosárlabdaedzőként ügyködik, nagy reményű tízéves kislányoknak tart edzéseket. Megtudhatjuk, hogy az „álompár” közös hobbija a sütés-főzés.

Kajánul teszi hozzá, hogy „zacskósleves-készítésben már mindketten elvégeztük a mesterkurzust. Viszont van, amit ennél is sokkal jobban készítünk, az pedig a hihetetlenül bonyolult tészta. Paradicsomszósz, sajt, oregánó. Ennyi…”

A pár a döntőre hatalmas szurkolótáborral a hátuk mögött érkezett. És a szurkolótábor biztatása meg is hozta a sikert, látva a verseny végeredményét.

Szaniszló Bálint