Párhuzamosan nyomoznak Borsodban és Szabolcsban

Párhuzamosan nyomoznak Borsodban és Szabolcsban
Miskolc, Nyíregyháza – Még mindkét feljelentés alapján nyomoznak a rendőrök “árvíz ügyben”.

Egymástól függetlenül két feljelentés is érkezett a rendőrségre a felsőzsolcai árvíz körülményeinek tisztázása végett. Az egyiket Milánkovics Ernő, a felsőzsolcai képviselő-testület egyik tagja tette a Borsod megyei főügyészségen, ahonnan illetékességi okokból a városi ügyészségre kerültek az akták. A városi ügyészség első körben a feljelentés kiegészítését rendelte el, majd a Miskolci Rendőrkapitányság által begyűjtött dokumentumok alapján a nyomozást is.

Ennek tárgya annak tisztázása, hogy megvalósult-e bűncselekmény az árvíz előtt, alatt vagy után. A feljelentésében Milánkovich Ernő a következőket írta: megítélése szerint az árvíz kialakulása, annak okai nem pusztán a természet ereje, hanem emberi mulasztások eredménye is, mert az ártér beépítése, az M30-as autóút megfelelő megépítése, az árvízi védművek kiépítetlensége és a védekezésben tapasztalt hiányosságok felvetik a büntetőjogi felelősség kérdését. Milánkovich Ernő úgy vélte, az engedélyek kiadása során, valamint az árvízi védekezés alatt a különböző hatóságok nem megfelelően és szabályszerűen jártak el, amivel Felsőzsolca lakosságának károkat okoztak.

Egyedné Novodonszky Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa kollégánknak elmondta: a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja a vizsgálatot az ügyben. További iratok beszerzése, adategyeztetés zajlik – magyarán: az ügy még folyamatban van.

Szabolcsban is

Hasonló tárgyban – nevezeten az árvíz felelőseinek felkutatása ügyében – egy felsőzsolcai vállalkozó, Nagy Zoltán is feljelentést tett, bár ő az Országos Rendőr-főkapitányságon, ahonnan illetékességi okokból megyei hatáskörbe utalták a nyomozást – mivel azonban a feljelentő elfogultság miatt kérte a Borsod megyei főkapitányság nyomozásból való kizárást, és ezzel a főkapitányság vezetése is egyetértett, az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

A feljelentésben Nagy Zoltán kifejette: az első árvíz során bebizonyosodott, hogy a Felsőzsolcaveszélyeztetett helyzetben van. Ekkor még sikerült megfogni a vizet a város szélén, de a második, a város nagy részét elárasztó árvízig Nagy Zoltán szerint semmilyen érdemi megelőző intézkedés nem történt. A vállalkozó azt is mulasztásnak tartja, hogy bár több felől is érkezett figyelmeztetés, hogy az korábbiaknál magasabb vízállásra kell számítani, a felsőzsolcai lakosságot senki sem riasztotta időben, és hogy a település lakossága nem rendelkezett a védekezéshez szükséges információkkal.

Fülöp Gergely századostól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől úgy tudjuk, a főkapitányság gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást, ismeretlen tettes ellen. Mivel további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges (tanúkihallgatások, szakértői jelentések beszerzése), a hatóság előterjesztést tett az ügyészség felé a nyomozás határidejének 2010. év november 2-ig történő meghosszabbítására.

– ÉM-SZP –

 








hirdet�s