Páratlan régészeti leletek a budai Várban – Magyar Nemzet

Buda alapítóinak földi maradványaira – eddig csaknem 600 csontvázra – leltek a Mátyás-templom mellett, a középkori temető ásatásán. A munkálatok vezetője, a Budapesti Történeti Múzeum régésze szerint azért különlegesek ezek a sírok, mert idáig nem kerültek elő az első budai telepesek maradványai. A temető felett egy közművezeték húzódik, a lefektetésére ásott árok azonban nem teszi […]

Buda alapítóinak földi maradványaira – eddig csaknem 600 csontvázra – leltek a Mátyás-templom mellett, a középkori temető ásatásán. A munkálatok vezetője, a Budapesti Történeti Múzeum régésze szerint azért különlegesek ezek a sírok, mert idáig nem kerültek elő az első budai telepesek maradványai. A temető felett egy közművezeték húzódik, a lefektetésére ásott árok azonban nem teszi lehetővé a teljes feltárást. A szakembereknek több időre lenne szükségük, mint azt korábban gondolták, ehhez azonban a kulturális tárcának, illetve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak is hozzá kell járulnia. A régészek egyébként legkésőbb október, esetleg november végéig dolgozhatnak a terepen, utána a föld már olyan állagú, amely lehetetlenné teszi a tárgyak biztonságos felszínre hozatalát. Ellenkező esetben vissza kellene temetni Buda első polgárainak földi maradványait, s ezzel talán örökre magukkal vinnék a múlt titkait – írja a lap.








hirdet�s