Paralimpia 2018 – Három magyar kvóta már biztos

Budapest – Három magyar sportoló biztosan ott lehet a jövő évi, pjongcsangi téli paralimpián. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdai közlése szerint eldőlt, hogy alpesi síben, sífutásban és sílövészetben lesz magyar induló.

Alpesi síben a látássérültek B1-es kategóriájában – itt olyanok szerepelnek, akiknek a látása erősen korlátozott, szinte teljesen vakok – Balogh Zsolt és a guide-ja, Bocsi Bence szerezte meg a kvótát, míg Lőrincz Krisztina az ülő-sífutók 10,5-es kategóriájában és sílövészetben jutott indulási joghoz. Ő a nyári sportágakban is remekel, a tavalyi riói paralimpián például evezésben 11. lett.

“A riói sikerek új lendületet adtak a magyar parasportolóknak. Büszkék vagyunk rá, hogy újra képviselhetik hazánkat sportolók a téli paralimpián, a legutóbbi, Szocsiban rendezett téli játékokon ugyanis nem volt magyar versenyző” – idézte az MPB közleménye Szabó László elnököt. “Nagy siker, hogy a hat téli paralimpiai sportágból háromban is el tudunk indulni, köszönhetően a nagy munkát végző sportolóknak és felkészítőiknek, akiknek a munkáját ezúton is köszönöm.”

A 2018-as paralimpia március 9-én kezdődik, a kvalifikációs időszak február 23-án zárul.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés