Paprikajancsi

Gyengébb gyermeknapi programokat meghaladóan bőséges volt a kínálat a kisebbek részére a kánikulai hétvégén. Pap Gyula jegyzete.

A vasutasnap rendezvényei között is kiemelten gondoltak a kicsikre: a jól sikerült játszóházban megállás nélkül foglalatoskodtak a kézművesség alapjait kínáló asztalnál. A játékipar fókuszában lévő számítógépes és konzoljátékok már kialakították saját függőségi körüket. Az életszerűség, az interaktivitás fokozása hajtja a hardver és szoftver versenyt. Mégis, ahogy a gyerekek (és felnőttek) hosszú perceken át tátott szájjal figyelték Szerbin Jóska bácsi fantasztikus vasúti terepasztalát az valami másfajta játékélményt juttatott eszembe.

A remek Kaláka Fesztivál egyik csúcspontja volt a szombat délelőtti gyerekfesztivál, a különböző előadók bevonták, „elvarázsolták” a gyerekközönséget. A reneszánsz vásár attrakciói is emlékezetesek maradtak a meleg ellenére nem a tóparti kikapcsolódást választók számára. A fősodortól félreesően találtak rá gyermekeim a varázslatos Játéktár produkciójára. Az élő szereplőkkel, a történetbe belépve játszották el a mesét, igazi „real time”- módozatban.

Kisfiam sorolta is este ágyában ülve, félálomban: „ … és akkor a parittyával odapörköltem a paprikajancsinak …”

– Pap Gyula –








hirdet�s