Pápa

2013.02.06. 14:21

Jó helyre került az adventi vásáron gyűjtött összeg

Két darab szén-monoxid mérőt vásárolt a Pápai Menőszolgálat abból a 220 ezer forintból, amely tavaly december 13-16 között gyűlt össze az adventi vásárban.

Két darab szén-monoxid mérőt vásárolt a Pápai Menőszolgálat abból a 220 ezer forintból, amely tavaly december 13-16 között gyűlt össze az adventi vásárban.

A pápai adventi vásárban néhány nap alatt gyűlt össze az a 220 ezer forint, melyből most megvásárolhattuk ezeket az eszközöket - közölte portálunkkal Kürti József, a Pápai Mentőszolgálat vezetője. A gyűjtés a Nehéz Légiszállító Ezred, a Pápa Bázisrepülőtér, a NATO Légiszállítást Kezelő Programiroda és a Boeing szervezésében valósult meg tavaly decemberben. 

A mentőállomás vezetője elmondta, köszönettel tartozik az önzetlen felajánlásokért, hiszen már régóta igény volt ezekre a professzionális mérőkre. - Nagyon lényeges eszköz számunkra a szén-monoxid mérő, mivel az utóbbi hónapokban is volt több olyan káreset, amikor előbb értünk ki, mint a tűzoltók és a lakásban feldúsult szén-monoxidot találtunk. Volt olyan eset, amikor kevésen múlt, hogy a kollégáim nem mérgeződtek meg.

Kürti József elmondta, a szén-monoxidról köztudott, hogy színtelen, szagtalan és íztelen gáz, így létfontosságú, hogy rendelkezzunk olyan eszközzel, mellyel kimutatható a jelenléte. - A megvásárol mérők meglehetősen drágák, de hatékonyak is. Mindössze néhány másodperc alatt kimutatják a szén-monoxid jelenlétét és mérik is annak mennyiségét. 

A mentőállomás vezetője elmondta, a fűtési szezonban gyakorinak mondhatók a szén-monoxid mérgezések, melyek nagy koncentrátumban néhány perc alatt akár ölhetnek is. A mérgezésnek különféle stádiumai vannak: a szaggatott fejfájás, a hányinger, a hányás, az izomgyengeség, az eszméletvesztés, a klinikai halál, majd a halál.

Forrás: infopapa.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!