Pannon nélkül maradt a Sziget – Napi Gazdaság

Az idei Sziget Fesztiválnak 600 millió forint többletbevételt kell hoznia a tavalyihoz képest – írja a lap. A szervezők ugyanis egyrészt 400 millióval akarják növelni a 2006-os 2,25 milliárdos költségvetést, másrészt néhány támogató kiszáll a Sziget finanszírozásából.

A szervezők idén nem pályáznak állami támogatásra, amelyből az elmúlt években 100 millió forint folyt be. Most azonban egyrészt a gazdasági megszorítások miatt nem pályáznak a támogatásokra, másrészt függetlenek szeretnének lenni az államtól. Újabb 100 millió forint kiesést jelent a Pannon támogatásának elmaradása. A távközlési cég helyére egy másik mobilszolgáltató léphet, de más szektorból is érkezhet támogató.

A költségvetés növelésére részben a jegyárak emeléséből, részben a látogatottság erősítésével lesz lehetőség. Ehhez azonban javítani kell a kínálatot, a szervezők elsősorban a sztárelőadók költségkeretét emelnék. Az esetleges rossz időjárás miatt várható veszteséget a hetijegyek értékesítésének felfuttatásával szeretnék csökkenteni – írja a lap.








hirdet�s