PannErgy-Miskolci VLC: Valics-parádéval hozott második

PannErgy-Miskolci VLC vs. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló
PannErgy-Miskolci VLC vs. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Vasárnap este a BVSC-t fogadta hazai medencében az OB I-es miskolci pólócsapat.

Első alkalommal rendeztek Miskolcon OB I-es vízilabda mérkőzést, így érthető, hogy – viszonylag – sokan voltak kíváncsiak Valicsék bemutatkozó összecsapására. A házigazda nem volt esélytelen, hiszen hat nappal korábban megszerezte első élvonalbeli sikerét, 8-7-re győzve Kaposváron, ott, ahol a fővárosi vasutasok „csak” 7-7-es döntetlent értek el. Jó hangulatban indult útjára a labda az uszodában, a kapu előtti nagy fogadkozást és csatakiálltásokat követően. Milicic ejtésből fél métert tévedett, a válasz Cigány kapufája volt. A második helyzetét is kihagyta az MVLC, majd harmadszorra Kerschbaumot szerelték centerben. Pásztor előnyből szerzett vezetést, aztán egy megúszásnál Milicic egalizált, megszerezve ezzel az első hazai OB I-es gólt. A BVSC újabb fórba került, de Ambrus közeli löketét Valics megfogta. A harmadik fővárosi előnyben Nagy S. célzott borzasztóan, a miskolciak is kaptak egy ilyen lehetőséget és az időkérés után Somlai szolgálta ki Jakab D.-t, akinek nem volt nehéz dolga a hálóba lőni. A negyedben még Petkovic és Milicic játszott össze, kapufa lett a vége, a budapestiek időt kértek, 24 mp alatt összehoztak egy előnyt, s egy találatot is (2-2).

A második negyedet hazai labdaelhozatal nyitotta, aztán Petkovic ijesztgetett, de betette a labdát centerbe Takácsnak, aki biztos kezű volt. Nem sokkal ezután újabb fórt kapott az MVLC, amelyből Petkovic is meglőtte az első találatát – aztán Létay szépített. Hornyák keze sem remegett emberelőnyben, s az 5-3-nak nagyon örült a közönség. A budapestieknél Pásztor büntetőt lőhetett, de Valicsot találta el, majd egy újabb fór-időkérés kombinációból Petkovic helyezte a labdát Györke kapujának bal alsó sarkába. Hornyák annyira formába jött, hogy messziről csavart a jobb alsóba, a miskolci hengert Török próbálta fékezni (7-4). A nagyszünetig hátralévő három és fél percben mindkét csapat rontott mezőnyben, meg jól is védekezett, így csak Létay csökkentette a hátrányt.

A második félidő elején Jakab D. tesztelte Szakonyit, Valicsot pedig Török, megúszásból Milicic döngette meg a kapufát. De ez nem szegte kedvét, ejtésből megszerezte maga második, csapata nyolcadik gólját. A BVSC második (Létay) büntetőjét is kivédte Valics, de aztán Létay jóvátette hibáját. Egy kis „kihagyó” üzemmód is be-bejött, ebben Valicsnak is volt szerepe, nem kevés. Njegovan ejtése túl átlátszó volt, ám Török pontosabban célzott (8-7). Njegovan másodszor jobban koncentrált, ez felpezsdítette a közönséget, újra. A hazai hálóőr nagyszerűen élt együtt a játékkal, 1:01-gyel a harmadik negyed vége előtt a hazaiak kértek időt. 20:6-tal a dudaszó előtt a budapestiek is ehhez nyúltak, kierőszakoltak egy fórt és Létay negyedik „dugója” zárkóztatta a sárga-kékeket.

A befejező felvonás előtt minden nyílt volt, Njegovan „csinált” egy büntetőt, de Csapó lövését is kifogta Valics. Nem mozdult semmi, már ami az állást illeti, de a küzdelem óriási volt a vízben. Szakonyi szabálytalan kimozdulása után Njegovan büntetőzött, kétszer lőtt gólt, mert az elsőnél nem kapott jelet a játékvezetőtől (10-8). Valics ismét kiválóan mozdult ki a ketrecéből, és Török bombáját is megfogta. Hornyák belül behúzta a lasztit Petkovic passza után a BVSC kapujába, kezdett eldőlni a találkozó (11-8). Innen már nem volt visszaút a látogatóknak, az MVLC jó játékkal nyert és gyűjtötte be második bajnoki győzelmét.

ÉM-MI


JEGYZŐKÖNYV

PannErgy-Miskolci VLC – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló

11-9 (2-2, 5-3, 2-3, 2-1)

Miskolc, 350 néző. V.: Vogel, Homonnai.


PannErgy-MVLC: Valics – Kerschbaum (-), Hornyák (3), Somlai (-), Jakab D. (1), Milicic (2), Petkovic (2). Csere: Nagy D. (k), Tóth M. (-), Kovács (-), Hegedűs (-), Gros (-), Njegovan (2), Takács (1). Vezetőedző: dr. Sike József.

BVSC: Györke – Cigány (-), Csapó (-), Létay (4), Kovács P. (1), Pásztor (1), Szabó Bendegúz (-). Csere: Szakonyi (k), Szabó Bence (-), Nagy S. (-), Török (2), Ambrus (-), Mátyók (-), Nagy Á. (1). Vezetőedző: Marcz Tamás.


Gól/emberelőnyből: 3/3 illetve 9/5

Gól/büntetőből: 1/1 illetve 3/0


dr. Sike József: – Tipikus döntetlenszagú mérkőzés volt, de Valics Bence megnyerte nekünk a meccset a három hárított büntetőjével. Továbbra is a cél a biztos bennmaradás kivívása, remélem, nem száll a játékosok fejébe a dicsőség. Köszönjük a közönségnek a buzdítást.

Marcz Tamás: – A miskolciak jól kihasználták a lehetőségeiket az elején, később váltottunk védekezésben és kapusposzton is, amivel újra nyitottá tudtuk tenni a mérkőzést. A három kihagyott büntető természetesen rossz érzés, még talán volt két ilyen szituáció, azokat nem kaptuk meg, van ilyen. Az MVLC jól játszott, gratulálok nekik a sikerhez, megérdemelten nyertek, de megmutattuk, hogy nekünk is van tartásunk.