Szálakat szőni nemzetek között

2020.02.10. 15:00

Az olasz-magyar kapcsolatokra fókuszál az MMA beszélgetéssorozata

A tavaszi félév négy pódiumbeszélgetésének témája a közös kulturális kapcsolatok lesznek.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata Keddi kaleidoszkóp című sorozatának idei címe Szálakat szőni nemzetek között – az olasz-magyar kulturális kapcsolatok jelene.

Kedden Puskás Istvánnal, Debrecen kulturális alpolgármesterével, irodalomtörténésszel, műfordítóval Andreides Gábor történész beszélget. Puskás István a Római Magyar Akadémia igazgatója volt, műfordítói szemináriumtól street art kiállításig sok új szemléletű rendezvény kötődik a nevéhez Rómában.

Március 24-én Németh Pál pécsi szobrásszal beszélget Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja. Németh Pál a pécsi egyetem docense, a pécsi Fondéria Művészeti Egyesület elnöke immár tizedik éve, Amerigo Tot emlékére készített köztéri szobra Rómában áll.

Május 5-én Gian Luca Borghesével, a Budapesti Olasz Kulturális Intézet igazgatójával lesz beszélgetés. Június 2-án Csorba László történésszel, a Római Magyar Akadémia korábbi igazgatójával Farkas Adrienne televíziós újságíró beszélget. Csorba László 1998 és 2007 között vezette a Római Magyar Akadémiát, ahol a tudományos kapcsolatok fejlesztésével párhuzamosan napjaink magyar művészetének törekvéseit mutatta be elsősorban.

A Művészetelméleti Tagozat 2015 őszén indította el műhelybeszélgetés-sorozatát.

A sorozat célja, hogy a közönség bepillantást nyerjen a meghívott neves művészek és művészetelméleti szakemberek alkotó- és kutatómunkájába, megismerhesse szemléletmódjukat, törekvéseiket, módszereiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában