Nagy számok…

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Bujdos Tibor
A nagy számok törvénye a valószínűségszámítás egyik alapvető tétele. A tétel azt mondja ki, hogy egy kísérletet sokszor elvégezve az eredmények átlaga egyre közelebb lesz a remélt értékhez. A miskolci selyemréti fürdő példájából az tűnik ki, hogy a strandok, a strandolás esetében is működik a nagy számok törvénye… Szaniszló Bálint írása.

Tudniillik, panaszkodnak egyes vendégek, hogy nagyon sokan fordulnak meg olyanok a strandon, akik nem tartják be a fürdőzés íratlan elemi elvárásait, és ezzel együtt a fürdőlátogatókra vonatkozó írott szabályokat sem. A szabálykövetők sérelmezik, hogy ezáltal kifizetett jegyükért nem kapják meg a szolgáltatást. Az illetékes erre azt mondta, hogy a kánikulai napokon erősen megnövekedett forgalom miatt valóban előfordultak kirívó szabálytalanságok. Azaz életbe lépett a nagy számok törvénye: több fürdőző között több renitens fordul elő.

Azt is megtudhattuk, hogy – a nagy számok törvénye logikai vonalán haladva – a több fürdőző nagyobb létszámú biztonsági személyzetet indukál, akik kellő szigorral járnak el a megnövekedett létszámú szabálytalankodók ellen. Maradva a logikai vonalon, talán azt is el lehetne érni, hogy kis létszámú fürdőzőt hozó napokon a kisebb létszámú biztonsági személyzet szigora nem csökken és a renitensek akkor is a kerítésen kívül találják magukat.

Szaniszló Bálint


drone_selyemreti_strand111
Miskolc - A múlt hét szombat után többen úgy döntöttek, egy darabig nem mennek a Selyemréti Strandfürdőbe. Gyászos nap ez Miskolcnak, a fürdőkultúrának, a Selyemréti Strandfürdőnek. Így összegezte az elmúlt szombat történéseit egy fürdőző az egyik internetes csoportban. Konkrétumokat n...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Pálháza.
BOON.HU






hirdetés