P betűjelű rendszám: kinek lehet olyan?

1Hozzászólás
Miskolc – Ki használhat személygépkocsiján úgynevezett „P-s rendszámot”? – kérdezi Olvasónk. Megkérdeztük.

„A legfontosabb, amit tudni kell a P betűjelű rendszámról, hogy az ideiglenes rendszámtábla, amelyet az okmányiroda ad ki.” – mondta érdeklődésünkre Molnár Emil rendőr alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. „ A „P” rendszámot olyan cégek igényelhetik, akik igazolják, hogy vállalkozásuk tevékenységi köre indokolttá teszi a rendszám igénylését, használatát.”

Mint megtudtuk járműgyártók, járműjavítók, úgynevezett közlekedési kutatóintézetek, autókereskedések és olyan intézmények kérelmezik ezt a fajta rendszámot, melyeknek tevékenysége indokolja azt, hogy járművük ideiglenes részt vegyen a közúti forgalomban. (Például tesztautók, versenyautók köre.)

„Nem árt azonban tudni, hogy a P betűjelű rendszámmal ellátott autókat csak az engedély jogosultja, vagy a jogosult cég alkalmazottja vezetheti.” – tette hozzá Molnár Emil. „Fontos, hogy a forgalomban való részvételről indítási naplót kell vezetni, és többek között csak olyan járműre szerelhető fel a P-s rendszámtábla, amely a közúti közlekedésre alkalmas műszaki állapotban van.”

Ezt a betűjelű rendszámot egyébként egy évre lehet kiváltani és évente lehet igényelni és rendszámhoz kötni kell kötelező biztosítást.

(JLI)



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s