Ózdi vízkorlátozás – MSZP: a tanulságokat parlamenti keretek között kell levonni

Budapest, 2013. augusztus 9., péntek (MTI) – Az MSZP szerint az ózdi vízkorlátozás ügyével kapcsolatos tanulságokat parlamenti keretek között kell levonni.

Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő ezt azok után közölte az MTI-vel pénteken, hogy Ózd polgármestere felfüggesztette azt a rendeletet, amellyel közkutakat zártak el és víznyomást csökkentettek. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az Országgyűlésnek olyan döntést kell hoznia, amely után nem fordulhat elő, hogy kánikulai időszakban állampolgárok nem juthatnak megfelelő mennyiségben ivóvízhez.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök délután levélben tudatta, hogy Ózdon folyamatban van a közkutak eredeti állapotának helyreállítása. Az ózdi önkormányzat június végi döntése értelmében “vízpazarlás” miatt egyes kifolyókat elzártak, míg több csapban szűkítőket helyeztek el, így csak csordogált a víz a kutakból. A hétvégén, a nagy hőségben sorban álltak az ivóvízért Ózd főként romák lakta városrészeiben a közkutaknál. A decemberben megkezdett felülvizsgálat eredményeként 62 közkúton az önkormányzat csökkentette a víznyomást, 27 közkutat pedig megszüntetett. Az ügyben az elmúlt napokban több ellenzéki párt tiltakozott.

– MTI –