Bár papíron mind a Borsod Volán-Szabadidőközpont, mind az Ózd VSE kiesett az előző idény végén a férfi futsal NB I-ből, a Magyar Labdarúgó Szövetség felkérte a borsodi klubokat szándéknyilatkozat tételére, amelyben vállalnák, hogy „adott esetben” elindulnak az élvonalban. Ezen eset, helyzet könnyen előállhat, lévén két bennmaradó együttes, a gyöngyösi GYFBSKMedical Investment biztosan, a Vasas Fortuna Futsal pedig valószínűleg nem vesz részt a 2011/2012-es pontvadászatban. Balázs András, a BVSE ügyvezetője az Észak-Magyarországnak elmondta, a szponzori kör és az egyesület vezetése pillanatnyilag mérlegeli a lehetőséget, ám a sportvezető személy szerint arra is kíváncsi, hogy „a futsalban jelenleg uralkodó viszonyok miatt hány csapat fog nevezni”. Kohári Tibor, az ózdiak szakosztályvezetője ezeket nyilatkozta az Észak- Magyarországnak: „A megkeresés megtörtént, de még szükség van bizonyos konzultációra fő támogatónknál, az önkormányzatnál. Ennek függvénye az NB I, ám jelen helyzetben az NB II tűnik reálisnak, vállalhatónak.”
Arra, hogy a megyeszékhelyen biztosan legyen elsőosztályú férfi csapat, egy másik lehetőség is kínálkozott. Ugyanis, amint az az Észak-Magyarország tudomására jutott, szóba került a Nyíradonyi Huszárok Futsal Klub Miskolcra költözése, mégpedig olyan formában, hogy a gárda felvenné a „Diósgyőr” nevet: „Megerősítem, hogy tárgyaltam erről Dudás Hunorral, a DVTK ügyvezetőjével – kezdte Zsuponyó Levente, a Huszárok klubtulajdonoselnöke. – Mi biztosítottunk volna pénzt, a saját egy forintunkat, paripát, fegyvert, pusztán annyi volt a kérésünk, hogy a futsal legyen a Diósgyőr egy szakosztálya, integrálódjon a klubba. Az ügyvezető úr egy tartalmas beszélgetés végén elmondta, jelenleg erre nem érett meg az idő, nincs realitása, mert pillanatnyilag a klubvezetés célja, elképzelése az, hogy erős nagypályás csapatot alakítson ki.”
ÉM-MI