Steelvent Ózd Rallye – Két megyét kapcsolnak össze

Akt.:
Sajtótájékoztatón ismertették a verseny részleteit.
Sajtótájékoztatón ismertették a verseny részleteit. - © Fotó: Marosréti Ervin
Miskolc, Ózd – Ózdi és salgótarjáni központtal folytatódik az idei ralibajnokság. A szezon hatodik versenyét borsodi és nógrádi aszfaltos szakaszokon rendezik meg az előttünk álló hétvégén.

A Steelvent Ózd Rallye a hagyományoknak megfelelően az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, pénteken délután pedig az ózdi stadion salakoválján körözhet a mezőny.

Mindenki egy helyen

– Miskolci mintára zajlik majd a prológ Ózdon – erősítette meg Adamovits Márk, a Steelvent Ózd Rallye főszervezője. – Bízunk benne, hogy a nyár utolsó hétvégéjén nagyon sokan kíváncsiak lesznek a párosokra, hiszen minden bajnoki osztályban népes mezőny gyűlt össze. A körverseny délután fél négytől kezdődik, amikor a MARB-os egységek is lehetőséghez jutnak, ezután pedig az ORB következik, természetesen csökkenő rajtszám szerint. Az egész délutánt, koraestét betöltő program után az összes autót megtekinthetik az érdeklődők a városközponti nagy parkolóban, hiszen itt állítják fel a parcfermét. Másnap a szervizpark a Gyár úton lesz, de ekkor már az éles küzdelem is elrajtol.

Ózdhoz közel a Királdi körgyorson, valamint a másik borsodi pályán, a Domaháza – Zabar közötti szakaszon zajlik majd a Steelvent Ózd Rallye. Szombaton emellett a ceredi gyorsaságit is használják, valamint Salgótarján belvárosában is tartanak egy mért szakaszt. Vasárnap már Nógrádban nyomják tövig a gázpedált, a futam végén pedig a megyeszékhely főterén lesz a díjkiosztó ünnepség.

Verseny a versenyben

– Igyekszünk a magyar bajnoki futammal két megyét összekapcsolni, ez a korábbi években is jól működött – folytatta Adamovits Márk. – A pályák adottak, közkedvelt, klasszikus szakaszokon zajlik majd a verseny. A mezőny is jónak mondható: az ORB-ben közel hatvan, a Rallye2-ben ötven páros jelezte indulási szándékát, a Historicban pedig húsz autó sorakozik fel a rajtvonal mögé. Számunkra külön öröm, hogy ezen a hétvégén is tudunk MARB-futamot rendezni, tehát verseny lesz a versenyben. Az amatőrök szombaton Zagyvaróna és Cered között mérik össze az erejüket. Akik tehát erre a szakaszra látogatnak ki, azok egész nap autókat láthatnak a pályán. Az első osztályra visszatérve: nagyon izgalmas a bajnokság, eddig és vélhetően most is tizedekre menő csata várható az élmezőnyben, ami külön pikantériát ad majd hétvégének. Öt-hat páros egyértelműen esélyes lehet a futamgyőzelemre, ebből a szempontból is izgalmas hétvége előtt állunk.

ÉM-ME


A Steelvent Ózd Rallye programja

ORB, ORC:

Augusztus 31. (péntek):

7.30-12.00, Adminisztratív átvételek: Tiszti Casino, Ózd, Gyár út 4.
8.00-12.30, Technikai átvételek: Opel Ózd, Ózd Alkotmány út 1.
18.00, Prológ, Ózd – Városi Stadion
15.30, Prológ, MARB – Városi Stadion

Szeptember 1. (szombat):

Gyorsasági szakaszok:

9.00, GY1 – Királdi kör/1,
9.53, GY2 – Domaháza – Zabar/1,
10.16, GY3 – Cered – Zagyvaróna/1,
10.44, GY4 – Salgótarján/1,
13.12, GY5 – Királdi kör/2,
14.05, GY6 – Domaháza – Zabar/2,
14.28, GY7 – Cered – Zagyvaróna/2,
14.56, GY8 – Salgótarján/2,
17.24, GY9 – Királdi kör/3,
18.17, GY10 – Domaháza – Zabar/3,
18.40, GY11 – Cered – Zagyvaróna/3,

Szeptember 2. (vasárnap):

10.18, GY12, Zagyvaróna – Cered/1
11.51, GY13, Sámsonháza – Nagykeresztúr/1
12.14, GY14, Vizslás – Salgótarján/1
14.22, GY15, Zagyvaróna – Cered/2
15.55, GY16, Sámsonháza – Nagykeresztúr/2
16.18, GY17, Vizslás – Salgótarján/2
16.33, Ünnepélyes díjkiosztó, Salgótarján Fő tér


Velenczei Ádám
Miskolc, Ózd - Talán most már senki nem lepődik meg azon, ha a fiatal Velenczei Ádám és navigátora, Szedő Csaba jó helyen, esetleg dobogón végez valamelyik magyar bajnoki futamon. Az új generáció tehetséges tagjaként robbant be a hazai elitbe, és az a terve, hogy hosszú távon ott is maradjon a le...

ORB_2018_MGR_SZOMBATHELY_MK_087
Miskolc, Ózd - Kedvező helyzetben várja a Steelvent Ózd Rallye-t Turán Frigyes és Bagaméri László. Az abszolút értékelésben élen álló kettős eddig kiváló szezont tudhat a háta mögött. Öt verseny, öt dobogós helyezés, ami önmagáért beszél. Az egri és a miskolci ezüst után Szombathelyen győztesként...

Hadik András a második helyen várja az ózdi rajtot
Miskolc, Ózd - A hosszabb nyári szünet után, hétvégén Steelvent Ózd Rallye-val folytatódik a magyar bajnokság. Továbbra sem tett le a bajnoki cím megszerzéséről a miskolci Hadik András és Bacigál Igor. Még akkor sem, ha az esztendő középső szakaszában nem az elképzelésüknek megfelelően alakultak ...



Ózd.
BOON.HU






hirdetés