Fotó: Kajdi Szabolcs A futsal NB I alsóházi rájátszásának második találkozóján a vendégek már az első játékrészben megnyugtató, 5-2-es előnyt szereztek. A második húsz perc során pedig végig távol tartották maguktól a riválisukat. Pedig az elején az ózdiak előtt adódtak nagyobb helyzetek, de a házigazdák ezeket kivétel nélkül kihagyták. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a másik fél büntetett, innentől kezdve pedig az Ózd VSE folyamatosan szaladhatott az eredmény után. A Volán rendkívül fegyelmezetten védekezett, támadásban pedig sokkal határozottabbak voltak. Lélektani szempontból nagyon fontos pillanatokban szerezték a góljaikat. Akkor, amikor a vendéglátók közelebb zárkózhattak, vagy egyenlíthettek volna, mindig a Miskolc tudott újítani.
A mérkőzés második felében sokkal tudatosabb volt a Borsod Volán, ráadásul több remek egyéni teljesítmény is kapcsolódott a játékukhoz. Balogh Dénes, Deák és Fekete is kivette a részét a sikerből, az ózdiak pedig fejben nehezen tudták feldolgozni a történteket. 10-5-re győztek a vendégek, ezzel a három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a Volán 2-0-ra vezet. Folytatás csütörtök este a miskolci sportcsarnokban.
- ME -
Jegyzőkönyv |
|
Futsal NB I., alsóházi rájátszás, 2. mérkőzés |