Kétszer is tetten érték az ózdi betörőt

Kétszer is tetten érték az ózdi betörőt
© Fotó: 168ora.hu
Ózd – A helyszínen fogták el a rendőrök azt a férfit, aki betört egy ózdi házba, majd kihallgatását követően két kerékpárt próbált elvinni, de a járőrök újfent elkapták.

A hatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására.

Jelzést kaptak az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. július 5-én 12 óra 13 perckor, hogy feltehetően betörtek egy ózdi ingatlanba. A rendőrök a megadott helyszínen látták, hogy a lakás bejárati ajtaja be volt törve.

A járőrök a lakásban találtak is egy férfit, aki különböző értékeket készített már össze, hogy azokat ellophassa. A rendőrök megjelenésére nem számító férfi heves ellenállást tanúsított. Az előállított betörő a rendőrkapitányságon azonban már beismerő vallomást tett.

A szabadlábon védekező férfi 18 óra 30 perckor hagyta el a rendőrkapitányság épületét, majd fél óra múlva egy közeli kerékpártárolóból két biciklit tulajdonított el, amelyekkel gyakorlatilag semeddig sem jutott, hiszen a rendőrök megint tetten érték.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett B. Zoltán 25 éves helyi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A hatóság vele szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Ózd.
BOON.HU






hirdetés