2011.05.10 08:35; Frissítve: 2011.05.10 08:35


Hitchcock-i izgalmak után ózdi búcsú

Fotó: Kajdi Szabolcs Fotó: Kajdi Szabolcs
Ózd – Drámai csatában hosszabbítás döntött a két borsodi csapat találkozóján a futsal NB I alsóházi rájátszásában.

Az Ózd VSE az életben maradásért, a Borsod Volán-Szabadidőközpont pedig a párharc megnyeréséért harcolt a két együttes negyedik mérkőzésén. A Volán kezdett jobban, Balogh és Bogyó góljaival sikerült ellépniük a kapu előtt idegesen játszó ózdiak ellen. Aztán a házigazdák is magukra találtak, a szünet előtt szépítettek, a fordulás után egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A Miskolc azonban az ózdi találatokra rendre válaszolni tudott. Roppant izgalmas végjátékban az utolsó néhány perceknek 5-5-el vágtak neki a felek. Újabb gól már nem született, jöhetett a kétszer ötperces hosszabbítás. Az Ózd VSE ebben a szakaszban két büntetőt is elhibázott, a Borsod Volán viszont egy lehetőséget Fekete Viktor jóvoltából kihasznált így a lefújás után a vendégek örülhettek. 6-5-ös sikerével a Miskolc nyerte a két borsodi párharcát 3-1-re, ezzel Vigh Ferenc legénységének életben maradtak a bennmaradási esélyei. Az ózdiak viszont biztos, hogy a következő idényt az NB II-ben kezdik. Az eredménytől függetlenül ez a párharc nagyszerű propagandája volt a futsalnak. A hétfői meccs is apró dolgokon múlt, az egyik oldalon összejött, a másikon nem. Ennyi elég a boldogsághoz illetve a bánathoz.
- Marosréti Ervin -

Jegyzőkönyv

Futsal NB I., alsóházi rájátszás 4. mérkőzés
Ózd VSE – Borsod Volán-Szabadidőközpont 5-6 (1-2, 5-5, 5-6)
Ózd, 200 néző. V.: Kömpf (Varga L., Kovács P.)
Ózd VSE: Venczel – Tóth K., Szögedi, Oltyán, Monyók. Csere: Juhász, Füleki, Horváth I., Budai, Lázár. Edző: Féder József.
Borsod Volán-Szabadidőközpont: Jakab – Fekete V., Balogh D., Binder, Bogyó. Csere: Kovács P., Deák, Nagy P., Siróczki. Játékos-edző: Vígh Ferenc.
G.: Lázár (2), Szögedi, Tóth K., Monyók, ill. Balogh D. (2), Bogyó (2), Kovács P., Fekete V.
Féder József: – Sajnálom, hogy nem lesz ötödik mérkőzés. Mindent megtettünk, hogy 0-2-ről felálljunk, de ezúttal szerencsénk sem volt. Gratulálok a Miskolcnak, kívánjuk, hogy maradjanak bent az NB I-ben. Jó lenne, ha Jakab Norbi nagypályán is így védene, mert akkor talán az Ózdi FC sem így állna az NB III-ban.
Vígh Ferenc: – A futsalnak jó hírverés egy ilyen mérkőzés, az edzők viszont kevésbé bírják idegekkel. Örülünk, hogy megmaradt az esélyünk a bennmaradásra, ugyanakkor sajnáljuk, hogy egy másik borsodi csapat kárára történt mindez. Egy lépést megtettünk, de fontos meccseink jönnek ezután is.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Ozd hirei.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Ozd hirei
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása