2012.02.16 10:02; Frissítve: 2012.02.16 10:02


Bevált a biomassza Hangonyon

A kazánba folyamatosan érkezik az alapanyag A kazánba folyamatosan érkezik az alapanyag - © Fotó: ME
írta Marosréti Ervin - Hangony – A falusi általános iskolában nem fáznak a gyerekek, jól működik a kazán.

Az Ózdtól alig öt kilométerre található Hangonyon a mintaberuházásnak számító rendszert alakított ki néhány esztendővel ezelőtt. Az általános iskolában biomassza alapú fűtésrendszerre tértek át, elsősorban anyagi megfontolásból. A kazán tökéletesen működik, a gyerekek 25 fokos melegben tanulhatnak hétköznapokon.
- Erről a rendszerről jelenleg még csak az iskolát látjuk el fűtéssel, de a kazánnak olyan nagy a teljesítménye, hogy a többi falusi intézményt is rá lehet kötni – árulta el Hangonyi László, Hangony polgármestere. – Már a tanulmányterv elkészítésekor is figyelembe vettük azt, hogy egy 100-150 méteres körben bővíthető legyen a hálózat. Ebből a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen valamennyi közfeladatot ellátó intézmény egymás mellett található.

Jóval olcsóbb

Nagyjából 40 millió forintos beruházás kellene ahhoz, hogy a bővítést el lehessen kezdeni. Hangonyi László szerint a legrövidebb idő alatt igyekeznek megteremteni a szükséges forrást, hiszen így jóval olcsóbb a meleg előállítása, mintha gázzal történne ugyanez a „művelet”. Az ország több iskolájával ellentétben Hangonyon nincs gond a hőmérséklettel, ebből a szempontból teljesen zavartalan az oktatás.

Biztosított alapanyag-ellátás

A környező területekről a vágástéri hulladékok, valamint a lakossági gyümölcsfa-nyesedék is ide kerül. Próbaképp egy energiaerdőt is kialakítottak a faluban, az itt keletkező felhasználható alapanyag is a kazán működését segíti. Korábban, amikor még fedetlen területen tárolták az anyagot, vizesedés miatt akadtak gondok, de most már ezzel sincs semmilyen probléma.
- Ebből a szempontból egyáltalán nincs félnivalónk – folytatta Hangonyi László. – Sőt, olyakor többletünk is van alapanyag terén. Ezért is gondolkodunk a bővítésben, mert komoly anyagi megtakarítást jelentene, ha a többi intézményünket is rá tudnánk kötni a rendszerre.
Hangonyon több önkormányzat is érdeklődött már a kazán gyakorlati tapasztalatairól. A megyében és a régióban ugyanis sokan foglalkoznak a biomassza gondolatával. A kis észak-borsodi település ebből a szempontból úttörő munkát végzett. A polgármester szerint több haszna is van a kazánnak: olcsóbb az energia, munkahelyet biztosít a helyieknek, az iskolában pedig melegben, nyugodt légkörben tanulhatnak a gyerekek.

-ME-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Ozd hirei.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Ozd hirei
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása