Ózd: Utcaszínházi-Zenei Napok

By Kerékgyártó Mihály
Ózd: Utcaszínházi-Zenei Napok
Ózd – Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Bárka Színpad és Műhely az Utcaszínházi és Zenei napokat a Béketelepi Ifjúsági Parkban.

Az első napon a debreceni Sárkányok Társulatának gólyalábas játékos előadása nyitotta meg a programsorozatot, majd helyi és vonzáskörzeti csoportok, együttesek, meghívott társaságok szórakoztatták a közönséget, fiatalokat és felnőtteket. 
A két nap folyamán folyamatosak voltak a játszóházi kézműves foglalkozások: fonás, gyöngyfűzés, agyagozás, korongozás, papír, textil tárgyak készítése. Továbbá voltak sportprogramok, ügyességi játékok, lovaglási lehetőség és sok más ami a kellemes kikapcsolódást, a szórakozást szolgálta. 
Említésre érdemes, hogy ebben a színes kavalkádban felléptek, közreműködtek többek között budapestiek, biatorbágyiak, miskolciak, kecskemétiek, kazincbarcikaiak, gödiek, székesfehérváriak sőt még rozsnyóiak is.

– Kerékgyártó  Mihály –








hirdet�s