Sport

2015.09.04. 14:52

Magyar-román - Ha 1979-et írnánk, szinte biztos lenne a magyar siker

Miskolc - A DVTK legendás játékosa, Salamon József szerint nagy lehetőség előtt áll a válogatott.

Miskolc - A DVTK legendás játékosa, Salamon József szerint nagy lehetőség előtt áll a válogatott.Bő harminchat évvel ezelőtt is rendeztek román–magyar párharcot, mégpedig olimpiai előselejtezőket (az 1980-as moszkvai ötkarikás játékokra lehetett kijutni). 1979. április 18-án Pitestiben, 22 000 néző előtt a hazaiak Jovanescu és Radu góljával 2-0-ra nyertek, viszont az 1979. május 30-án Diósgyőrben megrendezett visszavágón 3-0-ra győzött (a találatokat Fekete, Borostyán és Kiss érte el) a magyar csapat, 30 000 szurkoló nagy örömére. Az első összecsapáson öt, a másodikon hat DVTK futballista játszott dr. Lakat Károly együttesében.

– Nagyon nehéz visszaemlékezni arra, hogy pontosan mi történt akkor – mondta az Észak-Magyarországnak Salamon József, aki abban az időszakban az olimpiai gárda kapitánya volt. – A Pitestiben lebonyolított meccsről nem sok minden maradt meg bennem, de a nulla-kettő miatt nem búsultunk annyira, mert hittünk magunkban és tudtuk, hogy ezt a hátrányt képesek leszünk itthon ledolgozni. A visszavágón azonban sajnos nem játszhattam lovaglóizom-sérülés miatt, a kispadon ültem, onnan drukkoltam, a helyemen Dunai III-nak szavazott bizalmat Lakat Károly. A szövetségi kapitány egyszerűen és szimpatikusan adta meg a csapatnak a kellő lökést, támogatást az öltözőben, ami maximálisan jól hatott a játékosokra. Tömve volt a diósgyőri stadion, a gyárban két óra helyett már egy órakor megfújták a munka végét jelző szirénát, és mindenki jött ki a meccsre. Frenetikus volt a hangulat…


[poll id="978"]


Beindult a fejlődés

A legendás DVTK-hátvéd beszélt arról is, hogy hol állt a két ország labdarúgása a hetvenes évek végén.

– Egyértelműen a románok előtt jártunk, ezt nemcsak ez az olimpiai párharc bizonyította, hanem a „rendes” válogatott is – fogalmazott Salamon József. – Magasabban jegyeztek bennünket, klasszis futballistáink voltak, majd egy pár évvel később elkezdtek fejlődni a románok, 1994-ben, a világbajnokságon el is jutottak Hagiék a negyeddöntőig. Nehéz megmondani, hogy mit kezdtek el jól csinálni, de kiváló válogatottjaik lettek. Az utóbbi években itthon is beindult a fejlődés, edzőközpontok épültek, sokat javult az infrastruktúra, szóval a feltételek adottak ahhoz, hogy a fiatalok nevelése a megfelelő mederben folytatódjon. Igaz, az eredmények egyelőre nem olyanok, ami kihat a bajnokságra is, de azt nagy dolognak tartom, hogy a szövetség szabályozta a fiatal játékosok számát, akiknek így több lehetőség juthat.

Az alázat a divatos

Természetesen nem hagyhattuk ki azt a kérdést sem a Salamon Józseffel folytatott beszélgetés során, hogy mit vár a péntek esti budapesti Eb-selejtezőtől, a világranglista 7. helyén álló szomszédok ellen.

– Nem tudom, mitől hetedikek ezen a listán a románok, mert szerintem abszolút nem különbek, mint a mi csapatunk, igaz, a játékosaikat kevésbé ismerem – tette hozzá a diósgyőri legenda. – Tizenöt-húsz éve még jóval több futballistájuk szerepelt nívós európai bajnokságban, ez a szám mostanra lecsökkent, ebben még talán valamivel jobban is állunk náluk… Mostanság a legdivatosabb szó itthon az alázat, a mi időnkben a szív, a lélek, a harc, a küzdés volt az elsődleges, és persze megvolt a megfelelő erőnlét is. Korábban Dárdai Pali vezette a csapatot, őt váltotta Storck, Pali személyisége sokat jelentett, hogy ezt mennyire tudják leküzdeni, átmenteni a játékosok, kiderül, biztosan sokat dolgoztak rajta. Nagy lehetőség előtt áll a válogatott, jók az Eb-re való kijutási esélyek, majd kiderül, tud-e vele élni a csapat. Ha ez a meccs 1979-ben lenne, majdnem garantálnám, hogy nyernénk és kijutnánk, ami lehet, hogy nagyképű kijelentés, de amivel nem a mostaniakat akarom véleményezni. A meccset vagy itthon, vagy a szomszédban fogom megnézni a televízió előtt, szurkolok, mert minden kis siker ráfér a magyar labdarúgásra, mutatná, hogy van látszatja az elkezdett munkának.


Salamon József

Született: 1948. október 13-án, Miskolcon

Adatok: 376 NB I-es és 32 NB II-es mérkőzést játszott a DVTK-ban. 1980 és 1982 között a görög PAOK Szaloniki játékosa. 3-szoros „A”-válogatott (1979). Az év magyar labdarúgója (1979). Magyar Népköztársasági Kupa-Győztes (1977, 1980). NB I-ben bronzérmes (1979).


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!