Helyi közélet

2012.06.07. 14:59

Három a magyar igazság

Miskolc, Strasbourg - Harmadik alkalommal vett részt iskolánk, az Avasi Gimnázium, az Euroscola napon Strasbourgban.

Miskolc, Strasbourg - Harmadik alkalommal vett részt iskolánk, az Avasi Gimnázium, az Euroscola napon Strasbourgban.

Ezt megelőzően, Budapesten az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája szervezésében egy Eu-órát látogattunk meg, amelynek a végén diákjaink egy tesztet töltöttek ki. Ennek eredménye alapján választották ki iskolánkat, hogy képviseljük Magyarországot az Európai Parlament EUROSCOLA programján, Strasbourgban 2012. május 25-én.

A nap nagy izgalommal telt, diákjaink aktív részvételével. Íme, néhány gondolat a gyerekek tollából:

Nagyon tetszett az Európai Parlament épülete. A látogatáshoz érdekes programok kapcsolódtak. Az angol és francia nyelvtudásomat csiszolhattam, és nagyon élveztem, amikor felszólalhattam több mint 400 ember előtt, és elmondhattam véleményemet, gondolataimat. Számomra a szavazás volt a legérdekesebb.

Csorbai Tamás 11/2

Nagyszerű volt hallgatni a bábeli zűrzavart. A legjobb a közös témák megbeszélése volt. Örültem, hogy én is hozzá tudtam szólni a témához, Európa fejlődéséhez. Engem nagyon érdekelnek ezek a nemzetközi találkozók, főleg így, hogy azonos korú diákok vettek részt a programban.

Szabó Dávid 11/2

Szerintem hasznos program volt, megismerhettük más nemzetek fiataljainak gondolkodását, és kiderült, nézőpontjaink nagyban eltérnek. Továbbá betekintést nyerhettünk a színfalak mögé, megismertük a rendszer mozgatórugóit, és nyelvismeretünkre hagyatkozva kellett eligazodnunk.

Nahaj Mátyás 11/5

Jó volt egy picit a politikusok helyébe képzelni magunkat. Ráadásul a reggeli és az ebéd is finom volt a parlamentben. A nyelvtudásunknak is jót tett a kirándulás. Sokat gyakorolhattam a németet és az angolt is.

Csízi Nikolett 12/2

A munka nehéz volt, annak ellenére, hogy 10 fős csapatokban dolgoztunk. Nagy nehezen sikerült leküzdeni a nyelvi akadályokat, így franciául, angolul, németül, sőt szlovákul is folytak viták. Az ülés igen érdekes volt, és sokat tanultam. Köszönöm, hogy részt vehettem az úton. Merci beaucoup!

Bóta Kinga 12/2

Az ellátás minden tekintetben kifogástalan volt, a segítők kedvesek voltak. A plenáris ülésen elhangzó kérdések nagyon érdekesek voltak, csakúgy, mint a válaszok. A csoportos munkánál megismerhettük egymás nézeteit (és hogy egyesek milyen erőszakosak tudnak lenni, ha a témájukról van szó). De mindent egybevéve nekem nagyon tetszett az egész.

Mádai Eszter 10/5

Sokat tanultam a programból, próbára tehettem nyelvtudásomat és kommunikációs készségemet is (utóbbi sürgős fejlesztésre szorul!). Ráadásul mindezt egy gyönyörű városban!

Nagy Csenge 11/4

Egyszerűen fantasztikus érzés volt ott ülni a parlamenti székben, és beszélni diáktársaink előtt. Rengeteget tanultam, a többi nemzet diákjai remek ötletekkel és megoldásokkal álltak elő, melyek közül jó pár nekem eszembe sem jutott volna. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy megválasztottak szóvivőnek, így szinte mindenkivel lehetőségem nyílt pát szót váltani. Úgy érzem, sokat fejlődött a kommunikációs készségem. Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb!

Orosz Petra 10/5

Alapvetően elmondhatom, hogy sikerült helytállni a viták során, és erre én igen büszke vagyok. Szép és tartalmas emlékkel térhetek haza.

Tóbiás Dániel 11/5

Nagyon hasznos volt számomra, mert rengeteg új dolgot tanultam meg. Különleges volt ilyen sok, különböző nemzetiségű gyerekkel találkozni, vitatkozni. Örülök, hogy jobban megismertem az EU-t.

Arday Gréta 10/5

Izgalmas volt a plenáris ülésen tagként szavazni és a 6 kiadott témát megvitatni más tagállamok diákjaival. Jó volt, hogy a programok pontosan kezdődtek, és tetszett az Eurogame is. A napunk az Európai Parlamentben olyan tapasztalattal gazdagított bennünket, amiben nem mindenkinek lehet része.

Kiss Alexandra 11/2

Amikor beléptem az ülésterembe, a lélegzetem is elállt. Először azt hittem, hogy egy 10 órás program nem lehet végig érdekes, de egyszerre csak vége lett, amit nagyon sajnáltam. Még most is szívesen hallgatnám a többieket, és játszanám az Eurogame játékot velük. Rengeteget tanultam, az élmény felejthetetlen.

Hegedűs Eszter 11/4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában